HU | EN

 

DTM: belekóstoltak a Hungaroring aszfaltjába

2017. június 16. 21:39

Felemás nap volt – hol száraz, hol esős, hol napsütéses, hol felhős, de mindenképpen kalandokkal teli. A DTM, a TCR és a Formula–3 Európa-bajnokság mezőnye beleszagolt a Hungaroring levegőjébe, megtette első köreit a mogyoródi versenypálya aszfaltján, pontosan tudva, hogy az igazi küzdelem még csak ezután kezdődik – konkrétan szombaton és vasárnap.

Egy kicsit olyan volt ez, mint az első félszeg mosoly az első tánc előtt. Csak sokkal hangosabb és jóval gyorsabb.
Mert amikor az 500 lóerős DTM-verdák végigszáguldanak a pályán, akkor bizony minden technikai sportra érzékeny embernek a karján feláll a szőr. Ezek az Audik, Mercedesek, BMW-k a túraautózás csúcstechnikáját képviselik, pilótáik pedig nem véletlenül tartoznak a világ elitjébe.

A bemelegítés Mike Rockenfellernek és az Audinak sikerült a legjobban, de tegyük hozzá gyorsan, a szabadedzésért még nem osztanak pontokat. A szombati első verseny után azonban már igen – hiszen ebben a sorozatban szombaton és vasárnap is rendeznek futamot.

A TCR-sorozatban a saját csapata színeiben rajthoz álló Michelisz Norbert beugró pilótaként megmutatta a fiataloknak, ki a legény a gáton, igaz, kicsit a csapatra ijesztett, amikor az edzés elején az üzemi hőmérsékletet még el nem érő gumikkal végig driftelte a kettes kanyart. Meg kell szoknia az autót, ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy pokoli gyors legyen vele. Tanítványa, Tassi Attila sem panaszkodhat, ő negyedik lett a pénteki szabadedzésen.
A Formula–3 Európa-bajnokság mezőnyéből Maximilian Günther vitte a prímet, de elképesztően szoros a küzdelem, s érdekesség, hogy ott van a mezőnyben az utolsó magyar király, IV. Károly dédunokája, Ferdinand Habsburg (a 13. helyen végzett), és a Formula–1-es legenda Michael Schumacher fia, Mick Schumacher (10. a szabadedzésen) is.

DTM
1. szabadedzés: 1. Mike Rockenfeller (német, Audi) 1:36.404, 2. Müller (svájci, Audi) 1:36.564, 3. Wittmann (német, BMW) 1:36.984
FORMULA–3 EURÓPA-BAJNOKSÁG
Időmérő edzés az 1. versenyre: 1. Maximilian Günther (német, Dallara-Mercedes) 1:49.369, 2. Mawson (osztrák, Dallara-Mercedes) 1:49.721, 3. Hughes (brit, Dallara-Mercedes) 1:50.224
TCR INTERNATIONAL
1. szabadedzés: 1. Michelisz Norbert (magyar, Honda) 1:54.133, 2. Oriola (spanyol, SEAT León) 1:54.864, 3. Vervisch (belga, Audi) 1:55.171, 4. Tassi Attila (magyar, Honda) 1:55.670, …17. Jeldóczky Márk (magyar, Alfa Romeo) 1:56.912, …20. Bernula István (magyar, KIA cee’d) 1:58.688




Hungaroring Sport Zrt. levelezési cím: H-2146 Mogyoród, Pf. 10. cím: 2146 Mogyoród, Hungaroring út 10.
Telefon.: +36 28 444 444 Fax: +36 28 441 860, E-mail: office@hungaroring.hu
©1986-2017 . hungaroring sport zrt. minden jog fenntartva. ©2017 formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved. f1 formula 1, f1 fia formula one world championship, formula 1, formula one f1 and translations thereof are trademarks of formula one licensing bv, a formula one group company. licensed by formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-88004/2015.