HU | EN

HÍREK

Michelisz negyedik a Hungaroringen

2017. május 14. 18:25

Nem lankad a Michelisz-mánia. A túraautó-világbajnokság hungaroringi versenynapján 35.000 néző tombolt a lelátókon – egész nap elképesztő hangulatot varázsolva a mogyoródi dombok közé. Michelisz Norbertnek feltett szándéka volt, hogy ezt dobogós hellyel (ha lehet dobogós helyekkel) hálálja meg – nem rajta múlt, hogy nem sikerült. Az első versenyfutamon Thed Björk nekiment, a másodikon pedig akárhogy is igyekezett, végül a negyedik helyen intette le a kockás zászló.

De menjünk sorban!
A nyitó futam rajtját remekül kapta el Michelisz, és már a harmadik helyért küzdött Björkkel, amikor a hármas és a négyes kanyar közötti egyenes közepén egyszer csak azt érezte, hogy valaki meglöki, és attól kezdve kezelhetetlenné vált az autója. Jobbra még tudott kanyarodni, de balra már nem. „Nagyon mérges voltam, bár nem is tudom pontosan, hogy mi történt, még ki kell elemeznünk az adatokat. Thed odajött a leintés után, de nem álltam még készen arra, hogy megbeszéljük az esetet” – összegezte a történteket Michelisz, aki nyilván rettentesen csalódott volt, hogy a magyar közönség előtt nem tudott úgy teljesíteni, ahogy szeretett volna.
A második futamon a hatodik helyről indult, s bár egyet előzött a rajtnál, és egyvalaki ki is csúszott előle, arra ezúttal nem volt esélye, hogy a dobogós helyért küzdjön.
„Végig nyomtam a gázt, ahogy a csövön kifért, de egyetlenegyszer sem kerültem támadási pozícióba” – mondta a magyar pilóta, aki így nehéz helyzetbe került, hiszen most már jókora a hátránya az összetett pontversenyben.
Nem azt mondja, hogy füstbe mentek a világbajnoki címről szőtt tervei, de nagyon nagy szerencsére lenne szüksége ahhoz, hogy visszafordítsa a történteket. Úgyhogy a taktika mostantól: győzelem vagy halál.

A Zengő Motorsport magyar pilótája, Nagy Dániel az első futamon a remek csatákat vívott, bemutatott néhány nagyon szép előzést, s végül a 13. helyen ért célba, míg a második versenyt technikai gondok miatt fel kellett adnia.
„Esőben, amikor kevesebbet számított a motorerő, jók voltunk, de szárazon az én 2015-ös Hondámban nagyon sokat számított az a nyolcvan kiló plusz, amit cipeltünk. Elszánt voltam, szinte extázisban vezettem, de az első futamon elmelegedtek a gumijaim, a másodikon pedig egyre-másra villantak fel a műszerfalon a motorral kapcsolatos hibaüzenetek, úgyhogy muszáj volt kiállnom.”

A túraautó-világbajnokság betétfutamaként megtartott ETCC-viadalon magyar dobogós helyezéseknek tapsolhatott a közönség, a Zengő Motorsport fiatal versenyzői közül Nagy Norbert két harmadik hellyel, míg Szabó Zsolt Dávid egy második hellyel zárta a hétvégét. (Itt kell megjegyeznünk, hogy második futamon is a dobogóért küzdött – parádés előzéseket bemutatva –, amikor kilökték és a gumifalnak vágódott.) György Anett két kilencedik helyet produkált – s ebben nem is az a nagyszerű, hogy legyőzte jó néhány férfi kollégáját, hanem az, hogy saját magához képest rengeteget javult a hétvége folyamán.


TÚRAAUTÓ-VB, 5-6. FUTAM, HUNGARORING
Nyitó verseny: 1. Tiago Monteiro (portugál, Honda Civic) 22:28.644, 2. T. Chilton (brit, Citroën C-Elysée) 0.768 mp h., 3. Huff (brit, Citroën C-Elysée) 2.296 mp h., …13. Nagy Dániel (magyar, Honda Civic) 39.607 mp h. Főverseny: 1. Mehdi Bennani (marokkói, Citroën C-Elysée) 33:21.822, 2. Catsburg (holland, Volvo S60) 0.654 mp h., 3. Chilton 3.553 mp h., 4. Michelisz Norbert (magyar, Honda Civic) 7.309 mp h.

TÚRAAUTÓ EURÓPA-KUPA, 3-4. FUTAM, HUNGARORING
1. verseny: 1. Christjohannes Schreiber (svájci, Honda Civic) 23:34.794, 2. Szabó Zsolt Dávid (magyar, SEAT León) 0.693 mp h., 3. Nagy Norbert (magyar, SEAT León) 2.732 mp h., …9. György Anett (magyar, SEAT León) 30.117 mp h. 2. verseny: 1. Christjohannes Schreiber 29:16.633, 2. Aremjev (kazah, SEAT León) 1.246 mp h., 3. Nagy Norbert 4.774 mp h., …9. György Anett 19.673 mp h.




Hungaroring Sport Zrt. levelezési cím: H-2146 Mogyoród, Pf. 10. cím: 2146 Mogyoród, Hungaroring út 10.
Telefon.: +36 28 444 444 Fax: +36 28 441 860, E-mail: office@hungaroring.hu
©1986-2017 . hungaroring sport zrt. minden jog fenntartva. ©2017 formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved. f1 formula 1, f1 fia formula one world championship, formula 1, formula one f1 and translations thereof are trademarks of formula one licensing bv, a formula one group company. licensed by formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-88004/2015.