HU | EN

 

Sportbírónak álltak a WTCC-pilóták

2017. május 12. 19:27

Csendes, afféle ráhangolódó napot tartottak a Hungaroringen pénteken – a túraautó-világbajnokság mezőnye egyetlen métert sem tett meg az aszfalton (illetve volt, aki végigsétált/futott a 4381 méteres pályán), ellenben az autók átestek a kötelező technikai ellenőrzésen, a túraautó Európa-kupa és a KIA Lotos-kupa mezőnye pedig tesztelt is.

Ezt a napot egyébként a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az önkéntesek napjának nyilvánította, így szerte a világon a pályabírókat ünnepelték. A Hungaroringen a WTCC-pilóták közül néhányan felöltötték a sportbírók narancssárga ruháját, és zászlót lengettek, sebességet mértek, bementek a technikai gépátvételre, sőt, lesöpörték a boxutca aszfaltjáról a vizet.
Közben a világbajnok Rob Huff elárulta, hogy például Angliában nem kap licencet egyetlen versenyző sem, amíg nem tölt el egy napot sportbíróként valamelyik versenypályán. Ez a tanulási folyamat része – abból a szempontból is, hogy így értékelik az önkéntesek munkáját, akik szerepe akkor értékelődik fel igazán, amikor hirtelen szüksége van rájuk az embernek – például el kell oltani valakinek az égő autóját.

A valódi sportbírók (a Hungaroringen a versenyhétvége folyamán 450-en teljesítenek szolgálatot) természetesen rettentően élvezték a pilóták gesztusát, s rengeteg közös fotó készült, miközben Michelisz Norbert vagy éppen Tiago Monteiro a seprűket használta a boxutcában. Huff a sárga zászlóval integetett (nagyon profin) az egyes bírói poszton, s mindannyian nagy alázattal tették a dolgukat. Pont úgy, ahogyan a valódi sportbírók, akik azután este egytől egyig felsorakoztak a Hungaroring célegyenesében, a mezőny tagjaival együtt fényképezkedtek, majd Gyulay Zsolttól, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójától átvehettek egy gyönyörű kockás zászlót, amelyet a WTCC-mezőny minden tagja aláírt.
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség tiszteletbeli sportbírói igazolványt adományozott hat embernek, akik bár már nem aktívak, így örökös tagjai maradtak az autósport-családnak, az FIA pedig külön erre az alkalomra gyártott pólókat küldött az önkénteseknek.

„A hangulat mellett azért is szeretek itthon versenyezni, mert a sportszakmai személyzet itt köztudottan a világ egyik legjobbja, s ez biztonságérzetet ad nekünk, versenyzőknek. A pályabírók munkája rettenetesen fontos, nélkülük mi sem versenyezhetnénk” – mondta Michelisz Norbert, a Honda gyári pilótája.




Hungaroring Sport Zrt. levelezési cím: H-2146 Mogyoród, Pf. 10. cím: 2146 Mogyoród, Hungaroring út 10.
Telefon.: +36 28 444 444 Fax: +36 28 441 860, E-mail: office@hungaroring.hu
©1986-2017 . hungaroring sport zrt. minden jog fenntartva. ©2017 formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved. f1 formula 1, f1 fia formula one world championship, formula 1, formula one f1 and translations thereof are trademarks of formula one licensing bv, a formula one group company. licensed by formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-88004/2015.