HU | EN
WTCR 2021

 

Túraautó-világkupa

2021. augusztus 21–22.

A túraautó-világbajnokság, majd utóbb világkupa mezőnye 2011 óta vendégeskedik hazánkban – évről évre hatalmas hazai közönséget vonzva, többek között a világszínvonalú küzdelemnek, a látványos test-test elleni csatáknak és a magyar versenyzőknek köszönhetően. Az Eurosport év végi összefoglalóiban évről évre szerepet kap a hungaroringi viadal, és nem véletlenül – általában a magyar versenyen van az egyik legjobb hangulat, s itt biztatja a legnagyobb hangorkán a pilótákat. Mindez többek között Michelisz Norbert érdeme, aki tavalyelőtt a magyar autósport legnagyobb nemzetközi sikerét elérve, a bajnoki címet az évzáró futamon megszerezve hazahozta a győztesnek járó trófeát. Michelisz „útját” azóta is jó néhány fiatal magyar versenyző járja, így került a figyelem középpontjába néhány éve az azóta már szintén gyári színekben versenyző Tassi Attila, vagy így vetül reflektorfény évről évre a Zengő Motorsport fiatal magyar és külföldi tehetségeire.

Michelisznek nagy bánata volt, hogy a bajnoki évében, amikor az autóján viselhette az egyes rajtszámot zárt kapuk mögött tartották a magyar (és a többi) futamot, ám bízik benne, hogy az idén újra kedvenc közönsége előtt száguldhat.

PURE ETCR

A PURE ETCR a világ első teljesen elektromos, többmárkás túraautó-bajnoksága, és egyedülálló módon a világ legnagyobb és legismertebb márkáinak ad először lehetőséget arra, hogy versenyezzenek a hivatalos gyártói címért. Nem csak az autók vadonatújak, hanem maga az esemény is, ráadásul magyar csapattal és magyar versenyzővel a mezőnyben. A nagy teljesítményű 500 kW-os PURE ETCR járművek csúcsra járatásához minden autónak rövid, éles, kerék-kerék melletti csatában kell versenyeznie, minden sofőr a határig nyomja az autóját anélkül, hogy takarékoskodna az energiával.

A PURE ETCR sorozathoz kötődően a nézőtéri részen elektromos autók kiállítása is várja az érdeklődőket.

 

Hungaroring Classic – autó szépségverseny és kiállítás

A családi eseményen két teljes napig kiszakadhatunk a hétköznapokból. 1990 előtti gyártású autók, korabeli öltözékek, kalapverseny a hölgyeknek, nyakkendőverseny az uraknak – valóságos időutazás. Több száz veteránautó vonul fel, egyéni és klubszinten. A népszerű eseményt 2017 óta tartják meg folyamatosan. Idén is programok sokasága várja az érdeklődőket a veteránautós és céges kitelepülések mellett. Lesz autó szépségverseny, divatbemutató, ingyenes dodzsem, utcazenészek, korhű frizurák készítése, és a gyerekek is megtalálják a nekik való szórakozást.

További részletek a www.hungaroringclassic.com oldalon!

 

 



Hungaroring Sport Zrt. levelezési cím: H-2146 Mogyoród, Pf. 10. cím: 2146 Mogyoród, Hungaroring út 10.
Telefon.: +36 28 444 444 Fax: +36 28 441 860, E-mail: office@hungaroring.hu
©1986-2021 . hungaroring sport zrt. minden jog fenntartva. ©2021 formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved. f1 formula 1, f1 fia formula one world championship, formula 1, formula one f1 and translations thereof are trademarks of formula one licensing bv, a formula one group company. licensed by formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-88004/2015.