HU | EN
f1 jegy

 

A WTCR-futammal kezdődik a Hungaroring nemzetközi szezonja

2018. február 08. 17:26

A Hungaroring versenynaptárában az idén is, mint minden évben, jó néhány rangos nemzetközi versenyt kap helyet – többek között ezekről esett szó a társaság csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A nemzetközi szezon az újonnan életre hívott WTCR-sorozattal kezdődik április utolsó hétvégéjén, amelynek egyik nagy esélyese a Hyundai színeiben induló Michelisz Norbert, és amelyre a jegyértékesítés a sajtótájékoztató időpontjában kezdődött el.

A hétvégi belépő 7900 forintba kerül, a vasárnapi jegy 5900, a szombati 4900 forint, és mindkét napon lehetőség van paddock-jegy vásárlására, amely 4900 forintba kerül. 14 éves kor alatt a nézőtéri belépés és a paddock belépés is ingyenes a versenyhétvége minden napján – de 14 éves kor alatti gyermek csak szülői felügyelettel léphet be a Hungaroring területére.
„A WTCR sorozatról annyit érdemes tudni, hogy a WTCC és a TCR International sorozat fúziójából született, és ugyanúgy a Eurosport Event szervezi, mint korábban a túraautó-világbajnokságot – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Ami nekünk fontos volt, hogy legyen magyar résztvevője a sorozatnak, s lehetőleg olyan magyar résztvevője, aki miatt kijönnek a nézők a pályára. Nos, Michelisz Norbinál keresve sem találhattunk volna jobb versenyzőt erre – ezúton is gratulálok az új Hyundai-szerződéséhez.”
Hogy további magyarok lesznek-e a sorozatban, arról egyelőre nincs hivatalos információ, hiszen az elkövetkezendő hetekben publikálják majd a nevezési listát, de a hírek arról szólnak, hogy a Zengő Motorsport kétversenyzős csapattal tervez rajthoz állni a sorozatban, s talán az sem kizárt, hogy Michelisz csapata, a M1RA is ott lesz a rajtnál. A részletek egy-két héten belül nyilvánosak lesznek ezzel kapcsolatban is.

„Érdemes még tudni, hogy az idén a 26 fős állandó mezőny mellett minden helyszínen kiosztanak két szabad kártyát, s nyilván ezek közül is legalább az egyiket magyar versenyzőnek adják majd a Hungaroringen” – tette hozzá Gyulay Zsolt.

S hogy számíthatunk-e magyar győzelemre a hungaroringi versenyhétvégén? Michelisz Norbert nagyon bízik benne. A túraautó-világbajnokság tavalyi ezüstérmese kedden és szerdán tesztelt először a Hyundai-csapattal, s első kézből számolt be a tapasztalatairól.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy megmérethetem magam ebben az új sorozatban, s a hét eleji teszt után még jobban várom a szezonkezdetet és természetesen a magyar versenyt – mondta Michelisz Norbert. – Kedden esőben és felszáradó pályán is tesztelhettem a Hyundait, s pozitívak a tapasztalataim: az autó nagyon kezes, egyszerűen vezethető. Olyan, amivel versenyzőként gyorsan tudsz sok önbizalmat szerezni. Amint azt már korábban is elmondtam, szakmai érvek szóltak a Hyundai-szerződés mellett, bízom benne, hogy igazunk lesz és a miénk lesz a legjobb autó a mezőnyben.”

A WTCR után időrendi sorrendben a német túraautó bajnokság viadala következik (június 1-3.) a nagy nemzetközi versenyek sorában, majd a kamionos Európa-bajnokság idei magyar futama (június 15-17.), a szezon fénypontjaként pedig a Formula–1-es Magyar Nagydíj (július 27-29.).
Ahogyan az elmúlt években, az idén sem csupán a Hungaroring területén, hanem azon kívül is szervez eseményeket a társaság, ilyen lesz az autósportot népszerűsítő, immár hagyományos május 1-jei belvárosi esemény, a Nagy Futam, amely idén is Formula–1-es világsztárok részvételével zajlik majd, valamint a repülés Formula–1-ének is nevezett Red Bull Air Race, amelyet június 23-24-én tartanak meg a Duna fölött. Ezen felül természetesen megrendezik a hazai országos bajnokság versenyeit is.
„A 2017-es szezon a magyar autósport egyik legsikeresebb éve volt: Michelisz Norbert világbajnoki ezüstje – ami nekünk arannyal ér fel – mellett versenyzőink három Európa-bajnoki címet és négy Európa-bajnoki dobogós helyet szereztek, amire nagyon büszkék vagyunk – mondta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke. – Ezen eredmények egy része nem születhetett volna meg, ha a Hungaroring nem ennyire jó partnerünk, úgyhogy szeretném megköszönni. A jövőről szólva pedig mondhatom: a mogyoródi versenypályán az idén is olyan nemzetközi események lesznek, amelyekről a környező országok csak álmodoznak, s bízom benne, hogy Michelisz Norbi idén a dobogó legfelső fokán ünnepelhet, s hogy látványos versenyeket láthatunk.”
Térjünk vissza még egy kicsit a Formula–1-es Magyar Nagydíjhoz, amelynek jegyértékesítése természetesen már hónapok óta zajlik, és amellyel kapcsolatban nagyon jó hírekről számolt be Gyulay Zsolt.

„Tavaly sem panaszkodhattunk a jegyeladásokra, de az idén eddig másfélszer annyi jegyet adtunk el, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A Silver tribünökre már az összes jegy elkelt, a Bronz tribünökre pedig még csak azért nem, mert úgy döntöttünk a Bronz1 és a Bronz2 lelátót kibővítjük, így kétezer-ötszázzal több ülőhelyünk lesz, mint tavaly” – árulta el Gyulay Zsolt.

A HUNGARORING 2018-as NEMZETKÖZI VERSENYNAPTÁRA
Április 27-29.: WTCR
Május 1.: Nagy Futam (Budapest belvárosa)
Június 1-3.: német túraautó bajnokság (DTM) futama
Június 15-17.: kamionos Európa-bajnokság (ETRC) futama
Június 23-24.: Red Bull Air Race
Július 27-29.: Formula–1-es Magyar Nagydíj




Hungaroring Sport Zrt. levelezési cím: H-2146 Mogyoród, Pf. 10. cím: 2146 Mogyoród, Hungaroring út 10.
Telefon.: +36 28 444 444 Fax: +36 28 441 860, E-mail: office@hungaroring.hu
©1986-2018 . hungaroring sport zrt. minden jog fenntartva. ©2018 formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved. f1 formula 1, f1 fia formula one world championship, formula 1, formula one f1 and translations thereof are trademarks of formula one licensing bv, a formula one group company. licensed by formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-88004/2015.