HU | EN

 

Újra elrajtolt MiniRing tábor

2016. augusztus 08. 11:27

Először megilletődöttek voltak. Azután izgatottak. Majd pedig elképesztően lelkesek. A Hungaroringen elkezdődött a MiniRing tábor második évada a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával, amelynek résztvevői ezen a héten az ország több városából érkező hátrányos helyzetű gyerekek. A Hungaroring a táboroztatást a 2016. évi Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram keretében valósítja meg.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Hungaroring Sport Zrt. közreműködésével tavaly 250, a sikerre való tekintettel az idén már 350 gyerek vehet részt a MiniRing táborban, amely során játékos formában elsajátítják a biztonságos közlekedés alapjait, közben pedig bepillantást kaphatnak hazánk egyetlen Formula–1-es pályájának kulisszái mögé.
Találkozhatnak hétköznapi hősökkel (ezen a nyáron a labdarúgó Európa-bajnokság hangulatának jegyében a Ferencváros játékosa, Batik Bence motiválja a gyerekeket, és próbálja őket a sport, a küzdelem útjára terelni), Számadó Máté, hazánk egyik legfiatalabb motorversenyzője a technikai sportok érdekességeibe avatja be őket, de megnézhetik azt is, miként működik a versenyirányítás a Hungaroringen.

A Mini KRESZ-parkban a közlekedés rejtelmeibe kapnak betekintést (felváltva kerülnek gyalogos-, autós-, és biciklis szerepköbe), de szimulátorozhatnak, és barangolhatnak – természetesen tökéletesen biztonságos körülmények között – a pálya erdejében is.

„A gyerekek biztonsága legalább annyira fontos a Hungaroring számára, mint a felnőtteké, ezért is hívtuk életre annak idején a MiniRing tábort, amely a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hathatós közreműködése révén a tavalyi 250 után az idén már 350 diák számára adja meg a lehetőséget a nyaraláson felül a játékos tanulásra is. Jó érzés itt látni ezeket a gyerekeket, jó érzés, hogy élményt nyújthatunk nekik, hogy boldogok, mert itt lehetnek. Sokan most először vesznek részt igazi táborozáson, nagy öröm számunkra, hogy ezt az élmény éppen nálunk, a Hungaroringen élhetik át. Minden kollégánk azon dolgozik, hogy életre szóló emlékekkel távozzanak tőlünk” – nyilatkozta Gazsi Júlia.

A MiniRing nyári tábor hétszer ötnapos turnusokból áll (ebből kettőt óvodásoknak szerveznek szeptemberben, ez az idei év újdonsága), amelynek végén élményekkel feltöltődve térnek haza a gyerekek.

Ezt az iskolák visszajelzéseiből tudjuk – tavaly jó néhány ötös dolgozat született „nyári élményem” címen a hungaroringi táborról, amely sok gyerek számára élete meghatározó történése volt.




Hungaroring Sport Zrt. levelezési cím: H-2146 Mogyoród, Pf. 10. cím: 2146 Mogyoród, Hungaroring út 10.
Telefon.: +36 28 444 444 Fax: +36 28 441 860, E-mail: office@hungaroring.hu
©1986-2017 . hungaroring sport zrt. minden jog fenntartva. ©2017 formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved. f1 formula 1, f1 fia formula one world championship, formula 1, formula one f1 and translations thereof are trademarks of formula one licensing bv, a formula one group company. licensed by formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-88004/2015.