-->

A Magyar Nagydíj volt 2020 legnézettebb futama!

A Magyar Nagydíj volt 2020 legnézettebb Formula 1-es versenye! Összesen 103.7 millió tévénéző követte a hungaroringi viadal eseményeit, ami hét százalékos emelkedést jelent 2019-hez képest, derült ki az F1 által kiadott sajtóközleményből. Elképesztően magas szám, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a magyar futam nem az első volt ebben a tavalyi, kurta-furcsa, későn elrajtoló szezonban, és nem is döntött a világbajnoki címről. Mindez azt mutatja (ha a korábbi helyszíni nézőszámokból eddig nem derült volna ki), hogy a magyar aszfaltcsíkot szeretik a szurkolók, és ezt kimutatják akkor is, ha személyesen nem lehetnek jelen a mogyoródi dombok között.
Összehasonlításképpen a naptárba újoncként bekerülő portugál viadalra 100.5, a Szahíri Nagydíjra 98.1, a Török Nagydíjra 89.1 millióan voltak kíváncsiak.
„A Hungaroring a többi versenypályához hasonlóan izgalmas kihívásokkal szembesült a tavalyi, folyamatosan formálódó szezonban, de egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejünkben, hogy meghátráljunk, csapatunk bizonyította, hogy a legváratlanabb helyzetekhez is képes nagyon gyorsan és profin alkalmazkodni – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Tavalyelőtt telt házas futamot rendeztünk – az összes ülőhelyre szóló jegyet értékesítettük –, és a tavalyi jegyeladásaink is remekül alakultak mindaddig, amíg meg nem kellett hozni a döntést a zárt kapus futamról. Most az is bebizonyosodott, hogy a szurkolóbázisunk lelkesedése töretlen, hiszen a miénk volt a legnézettebb futam az összes tavalyi közül. Nagyon büszke vagyok rá, hogy 103.7 millióan követték a hungaroringi eseményeket világszerte – szurkolóinkat mindig is a pályánk egyik legfőbb támpillérének tekintettük, bízunk benne, hogy az idén újra köszönhetjük őket a Hungaroring lelátóin, és 2021-ben már a leglátogatottabb futam címéért leszünk versenyben.”
Ami a teljes F1-es képet illeti: 2019-hez viszonyítva 4.5 százalékkal csökkent a futamonkénti televíziós nézőszám, egy-egy versenyt átlagban 87.4 millióan láttak. A teljes idényt tekintve a bajnokság összes versenyét 1.5 milliárdan követték, ami szintén visszaesés a 2019-es 1.9 milliárdos adathoz viszonyítva. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy tavaly 17 futamos világbajnokságot rendeztek, míg egy évvel korábban 21 nagydíjat, ráadásul a legtöbb futamot Európában tartották meg a világjárvány miatt, ami a távolabbi piacok szempontjából nem ideális.
A közleményből kiderül: az F1 népszerűsége és követőtábora a közösségi médiában is folyamatosan nő, a felmérésekből az látszik, a közönségnek tetszik az irány, amerre a száguldó cirkusz halad.
Stefano Domenicali, az F1 új elnöke büszke a fenti eredményekre, és úgy véli, a nézettségi mutatók bizonyítják a Formula 1 ellenálló-képességét és erejét.