-->

A Ringen tesztelték a Hyundai első elektromos túraautóját

 A Hyundai Motorsport a Hungaroringen kezdte el a Veloster N ETCR elektromos versenyautója tesztelését, amelynek az a különlegessége, hogy ez a gyár első elektromos versenyautó-projektje. A vadonatúj fejlesztésű, hátsókerék-hajtású autót két napon keresztül tesztelték technikai probléma nélkül a mogyoródi Formula–1-es aszfaltcsíkon, ahol az elmúlt években a WTCR, illetve az TCR futamokon részt vett a „rendes” versenyautójuk, tehát összehasonlítási alapjuk is volt bőven. A Hyundai közleménye szerint a mérnökök elsősorban a hajtás és a kettős keresztlengőkaros felfüggesztések finomhangolásán dolgoztak, valamint azon, hogy maximalizálják a középre szerelt elektromos motor teljesítményét – erre éppen megfelelő volt a technikás magyar pálya. Ehhez természetesen felhasználták a túraautó-világkupában és az TCR-ben szerzett tapasztalataikat, amire nagy szükség is van, hiszen jövőre már élesben láthatjuk ezeket az elektromos versenyautókat. A magyarországi teszt csak a kezdet volt, a program hamarosan folytatódik, hiszen az autó minden egyes darabját górcső alá akarják venni. A Hyundai Motorsport csapatfőnöke, Andrea Adamo a következőt nyilatkozta: „Az első teszt minden új projekt esetében fontos mérföldkő, de a Hyundai Veloster N ETCR esetében még a szokásosnál is fontosabb. Ez az első elektromos versenyautónk, és az első hátsókerék-hajtású, valamint középmotoros. Az i30 N TCR-rel, illetve a Veloster N TCR-rel megmutattuk, hogy tudunk nagyon erős túraautót építeni, és készen állunk arra, hogy tanuljunk, mielőtt 2020-ban elrajtol a szezon. Az elkövetkező néhány hónap nagyon sűrű lesz: dolgoznunk kell a kasztnin, ugyanakkor azon is, hogy használjuk a motort. Sok teszt áll még előttünk, de hiszem, hogy a mérnökeink újabb győztes autót építenek.”