Imádták az adrenalint, a kihívást, a sebességet, amely átjárta az egész testüket. Hazánk eddigi egyetlen Formula–1-es pilótája, Baumgartner Zsolt mögé ültek be mindhárman, s tapasztalták meg a Formula 1 Experience program keretében, milyen egy kétüléses F1-essel autózni. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, a labdarúgó válogatott új szövetségi kapitánya, Marco Rossi, valamint a modell Palvin Barbara élhette át az F1-es élményt.
„Elég jól beválik ez a program, szerencsére egyre több az érdeklődő – mondta Baumgartner Zsolt. – Megtiszteltetés, hogy ilyen utasokat vihettem ma, jó érzés, hogy eljöttek. Palvin Barbi talán tartott egy kicsit az egésztől, de az első kanyar után már nagyon élvezte a száguldást.”
Hosszú Katinka: „Az elején nagyon furcsa volt, hogy valósággal beleszorítottak az ülésbe, de amikor elindultunk, már örültem neki, mert így biztonságosan tartott. A kétüléses F1-es élmény nagyon hasonlít a gokartozásra, mert én nyomom ott is a gázt rendesen, csak persze Baumgartner Zsolti sokkal gyorsabb, mint én és jóval több a tapasztalata. Tanultam is tőle néhány trükköt, biztos, hogy a következő gokartozás alkalmával már gyorsabb leszek. Egy F1-est is kipróbálnék szívesen – bár aligha bíznának rám egy ilyen értékű autót.”Palvin Barbara: „Az első kigyorsítás volt a legrosszabb – a gyomrom felugrott a torkomba –, de utána már rendben volt minden, élveztem, hogy egymással versenyzett a két autó, még integettem is. Az egész testemben éreztem a sebességet és a fékezéseket. Nincs jogosítványom, de egyszer nagyon kipróbálnám, milyen érzés egy ilyen autót vezetni, bár nekem két kör pont elég volt, másfél órát biztosan nem bírnék ki.”
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya: „Amíg nem próbáltad, milyen ez, nem értheted… Egyszerűen elképesztő! Végig tökéletes biztonságban éreztem magam Baumgartner Zsolt mögött, a hátamon éreztem a sebességet. S nagyon örülök, hogy Hosszú Katinkával együtt élhettem át ezt az élményt, aki egy élő legenda. Az F1-ben egyébként az a lenyűgöző, hogy minden milyen profin és precízen működik, sok sportág tanulhatna belőle. Ferrari drukker vagyok, régen Niki Lauda volt a kedvencem, de a maiak közül is sok pilótát kedvelek, például Lewis Hamiltont, mert bár nem Ferrarit vezet, hihetetlen, mennyire gyors.”