Egy kör Bitti emlékére

Egy év. Ennyi ideje nincs közöttünk Bitter Sándor, vagy ahogy a legtöbben ismerték Bitti. S hiánya talán még fájóbb, mint az első napokban, amikor még fel sem fogtuk, hogy tényleg nincs közöttünk.
Hiányzott a Man-szigeti TT idején (a magyar drukkerek számára ő volt a világ leghíresebb és leghírhedtebb utcai motorversenyének arca), hiányzott a hungaroringi nyílt napokon, hiányzott a versenyhétvégéken, hiányzott a születésnapján…
Szombaton, az Rbike kezdeményezésére rá emlékeztek.
Eljöttek a barátok, a tisztelők, a régi cimborák, a drukkerek, köztük jelenleg is aktív versenyzők, mint Juhász Dávid, Gyutai Adrián, Horváth Lajos „Laller”, vagy éppen az ifjú Számadó Máté. Majd 500 motoros vonult fel a mogyoródi versenypályán – a szervezést a Hungaroring Motoros Akadémia vállalta fel –, hogy emlékezzenek, hogy felelevenítsék a régi sztorikat, amelyek általában hősiesek, viccesek, izgalmasak voltak.
A Porsche parkolóban kiállították Bitti sisakját, versenyruháját, a Man-szigeti TT-n szerzett emlékplakettjeit, no és azt az elképesztően gyönyörű és könnyeket fakasztóan egyedi sisakot, amelyet Mike Tamás festett meg a tavaly, 44 éves korában elhunyt bajnok emlékére.
Az ismerősök sztorikat meséltek Bitter Sándorról, majd tettek egy kört a Hungaroring pályacsíkján – a menetiránnyal ellentétesen, hogy ha csak néhány percre is, de „visszafelé forogjon az idő” –, majd pedig gyertyát gyújtottak – így emlékeztek.