Szorosabbra fűzte az együttműködést a Hungaroring Sport Zrt. és Kerepes Önkormányzata, s ebben az együttműködésben fontos szerepet kap a fenntarthatóság. Első lépésként a közösségi közlekedés kerül fókuszba annak érdekében, hogy az autóktól tehermentesítsék a környező utakat és magát Kerepes városát, kímélve ezzel a helyi lakosokat is.
Az idén a Magyar Nagydíjra érkező szurkolók a HÉV-vel érkeznek Kerepes állomásra, és onnan ingyenes buszokkal szállítják őket a Hungaroring 3-as kapujához, a fejlesztési program részeként pedig további közös projektek várhatók.
Erről is volt szó pénteken, amikor a megállapodásra kezet adtak egymásnak a felek: Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint Gyuricza László, Kerepes polgármestere.
„Nagyon fontos számunkra, hogy a környező településekkel jó kapcsolatot ápoljunk, ennek része a mostani megállapodás is. Kerepessel azonos értékrend mentén működünk, így nem volt nehéz közös nevezőre jutni – nagyon örülök a mostani együttműködésnek” – nyilatkozta Gyulay Zsolt. „Egy zöld városban élünk, roppant fontos számunkra a környezetszennyezés csökkentése, így nagyon örülünk annak, hogy ezzel a megállapodással vélhetően kevesebb személygépkocsi fogja terhelni a város levegőjét és a belső útjainkat!” – mondta Gyuricza László, Kerepes polgármestere.