Hetvenegy éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Gerstl Péter, az Ostermann Forma 1 Kft. ügyvezető igazgatója, a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke.
Búcsúzni olyan, mint leugrani egy szakadék széléről. Egyetlen lépés, mégis rettentően fájdalmas és szívbe markolóan végleges. Még annyi mindent mondanál, még annyi emléket felidéznél, annyi leckét megtanulnál, annyi nagy igazságot meghallgatnál, annyit viccelődnél egyszer tegeződve, másszor magázódva, annyit nevetnél…
Nagy terveket szőnél, világméretű sporteseményeket szerveznél, s tudnád, hogy biztos siker lesz, csupán azért, mert ő hisz benne. Amit ő nem látott, talán nem is érdemes látni az autósportban. Gerstl Péter évtizedeken át dolgozott autóversenyzőkkel és a sportág vezetőivel, úgyhogy nemigen lehetett már meglepni őt. Vele beszélve néha kimondottan az volt az ember érzése, hogy nála van a bölcsek köve.
S mégis… Annyi év, annyi tapasztalat után is minden egyes alkalommal hatalmába kerítette a Formula–1-es lendület, pont úgy, mint a legelső alkalommal. Az volt a legnagyobb boldogság számára, amikor egy-egy nagy rendezvény végén – legyen szó Formula–1-es viadalról, a Nagy Futamról, vagy éppen túraautó-világbajnoki versenyről – azt mondhatta: minden rendben ment, és nagy tömegeket tudtunk kihozni a pályára.
Nap, nap után azért dolgozott (s tévedés ne essék, az utolsó napokban, órákban is), hogy az autósport üzenete minél több nézőhöz jusson el. Sokáig üzlettársával és barátjával, Frank Tamással közösen tette mindezt, utóbb pedig, mert muszáj volt – nélküle. A sors furcsa fintora, hogy csaknem napra pontosan hat évvel barátja után hunyt el. Személyes jó viszonyt ápolt Niki Laudával, Toto Wolffal, Gerhard Bergerrel, Dietrich Mateschietz-cel és Bernie Ecclestone-nal, hogy csak néhányat említsünk a nemzetközi autósport kiemelkedő alakjai közül, s hatalmas tisztelet övezte a paddockban. Ha most ezt hallaná, biztosan legyintene, és azt mondaná: „Ugyan kérem, csak tettem, amit kellett…”Együtt koptatták a középiskola padjait az örökös ralibajnok Ferjáncz Attilával, s amikor arra kérték, írjon egy ajánlót az Attiláról szóló könyvbe, többek között egy Márai idézetet választott: „Mert az ember – ezt egyre inkább hiszem – csak annyit ér és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke egy zugában az örök gyermeket.” Neki ez sikerült.
S bár ez nem változtat azon, hogy búcsúzni olyan, mint leugrani egy szakadék széléről, talán egy kicsikét mégis megkönnyíti azt az egy, azt az utolsó, szívbemarkolóan végleges lépést… Isten veled, Péter!
Gerstl Péter(1947–2018)
