-->

Felvették a ritmust!

Rákészültek a hétvégére. A kamionos Európa-bajnokság résztvevői délelőtt az újságírókat és a vendégeket autóztatták (felejthetetlen élménnyel gazdagodott, akinek volt lehetősége beülni a jobb oldali ülésbe a mezőny bármelyik tagja mellé), délután pedig már „igazi munkát” végeztek, teljesítették az első szabadedzést. Közben természetesen feltérképezték a Hungaroring minden egyes négyzetcentiméterét.
Zsinórban harmadik alkalommal rendezik meg a kontinensbajnoki viadalt a mogyoródi versenypályán (miután 2015-ben 25 év után a sorozat visszatért hazánkba), s a versenyzők egyre inkább otthon érzik magukat nálunk. Úgy előzgetik egymást ezekkel a monstrumokkal, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna, s úgy ismerik a klasszikus versenypálya kanyarjait, mint a tenyerüket. Noha a szabadedzés eredményeiből hiba volna messzemenő következtetést levonni, azért biztató lehet a magyar szurkolók számára, hogy péntek délután mindkétszer a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert volt a leggyorsabb. Először kicsit több mint hét tizeddel előzte meg az Oxxo-alakulat brit versenyzőjét, Ryan Smith-t (ezen a tréningen csak azok vehettek részt, akik délelőtt vállalták, hogy megosztják az élményt a médiásokkal). Következett az első hivatalos szabadedzés (immár a teljes mezőnnyel) amelyen szintén Kiss vitte a prímet, csak ezúttal Jochen Hahnt megelőzve lett a legjobb.
A magyar versenyző jelenleg második helyen áll az összetett pontversenyben, tehát rettentően fontos lenne számára, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtse hazai pályán. A kamionos hétvégék különlegessége, hogy szombaton és vasárnap is két-két versenyfutamot rendeznek, vagyis két teljes értékű versenynapot láthat, aki jegyet vált az eseményre. További érdekesség, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idén is nálunk vendégeskedik a Blancpain-sorozat mezőnye, ami azt jelenti, hogy a monstrumok csatározása mellett szupergyors GT-autók is megméretik magukat a hétvége folyamán.