A BME Formula Racing Team hétfőn a Hungaroringen mutatta be történetének 10. elektromos versenyautóját, és szintén elektromos, de már önvezető autóját.
Az eseményre elfogadta a csapat meghívását Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese, Szujó Zoltán miniszteri tanácsadó, Bári Dávid a M1RA Motorsport csapatvezetője (az első lépéseit ő is ebben a programban tette meg) és Nagy Dániel túraautó-versenyző.
„A Hungaroring mindig is támogatta a feltörekvő fiatal tehetségeket és az innovatív megoldásokat, így amikor a BME Formula Racing Team megkeresett minket, nem is volt kérdés, hogy helyet biztosítunk az idei versenyautójuk bemutatásának – mondta Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese. – Az autósport és így a Hungaroring érdeke is, hogy minél több tehetséges szakember vesse meg a lábát a sportágban, és ha ehhez egy kicsit is hozzájárulhatunk ezzel a mai eseménnyel, akkor már tettünk valamit.”
Szujó Zoltán az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszteri tanácsadója rávilágított, miért is fontos a Formula Student és az ehhez hasonló kezdeményezések támogatása.
„A Formula Student és ehhez hasonló kezdeményezések azért fontosak, mert ezeken keresztül is tudják népszerűsíteni a mérnöki, versenymérnöki pályát – ez nagyon hangsúlyosan megjelenik a Kormány által nemrég elfogadott autó-motorsport fejlesztési stratégiában is – mondta Szujó Zoltán. – Komoly reputációja van ennek a sorozatnak az autósportban, nem ritka, hogy a silverstone-i vagy a németországi versenyen Ross Brawn illetve Christian Horner feltűnik, hogy megnézze a műszaki megoldásokat, vagy friss gondolatokkal bíró mérnököket vadásszon, akik később akár a Formula–1-ben is dolgozhatnak. Hosszú távon azt szeretnénk elérni, hogy legyen egy kikövezett útjuk ezeknek a szakembereknek, hogy létező opció legyen itthonról vagy akár a Formula Studentből eljutni a Formula–1-be.”
Az elektromos autót menet közben is láthatták a partnerek, családtagok és újságírók a Hungaroringen, és igazi csemegét jelentett az autósport-kedvelőknek, hogy kiváló túraautó-versenyzőnk, Nagy Dániel vezette.
„Egy hónapja vezettem először az autót, de régóta követem az egyetemisták munkáját, sokat hallottam róluk és egy jó barátom vezette is az autójukat – nyilatkozta Nagy Dani. – Az elmúlt nyolc-tíz évben sok versenyautót vezettem, de ez volt az első tisztán elektromos, és sokkal, de sokkal többet kaptam tőle, mint amit vártam. A benzines autókhoz képest szinte azonnal óriási erő áll a versenyző rendelkezdésére, az autó nagyon hamar felgyorsul száz kilométer per órás sebességre. Érdekes technikai megoldás, hogy minden kerékhez külön motor tartozik, és a fedélzeti számítógép folyamatosan számolja, hogy alul- vagy túlkormányozott az autó, és folyamatosan változtatja a hajtáskiosztást. Ez olyasvalami, amivel korábban nem találkoztam, segít az autót úton tartani, már-már helyettem végzi el a munkát.”
Érdekesség, hogy ez az első év, amikor a csapat külön elektromos és önvezető autót is tervezett, amit a járványhelyzet eléggé megnehezített, de a BME Formula Racing Teamnek erre is volt megoldása: miközben a legtöbben otthonról dolgoztak a projekten, két székely csapattársuk nem utazott haza, hanem „beköltözött a műhelybe”, így ők vállalták magukra a gyakorlati részt.
És akkor néhány szó erről a remek csapatról: a BME Formula Racing Team egyetemista hallgatókból álló – jelenleg 55 tagú – csapat, amely 2007 óta tervez és épít együléses formulaautókat, amelyekkel a Formula Student bajnokságban versenyez. A projekt magába foglalja a tervezést, a gyártást, a tesztelést, a versenyzést és nem utolsósorban a menedzselést.
A Formula Student bajnokságban 30 ország több mint 700 csapata méreti meg magát – a sorozat célja, hogy a hallgatók gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek, és az egyetemről kikerülő friss diplomás szakemberek már naprakész, használható gyakorlati ismeretekkel bírjanak.
Céljuk, hogy bekerüljenek a világ tíz legjobb Formula Student csapata közé, és bizakodóak azzal kapcsolatban, hogy a most bemutatott autóval képesek is lesznek erre.