-->

Hungaroring – a kulisszák mögött lázas munka zajlik

A 35. Formula–1 Aramco Magyar Nagydíj más lesz, mint az eddigiek. És nem csupán azért, mert az idei első nyolc európai futamhoz hasonlóan a hungaroringi viadal is zárt kapuk mögött zajlik a jövő héten, hanem azért is, mert a sportágat jellemző csillogás most egy időre háttérbe szorul.
Az üvegpalotához hasonlító motorhome-ok helyét puritán konténerek veszik át, s mindent felülír az elővigyázatosság, a megelőzés. Az idénynyitó világbajnoki futamon is láthattuk mindezt, s az újságírók csütörtökön a Hungaroringen is bepillantást kaptak a kulisszák mögé. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: „Annyira szigorúak a szabályok, hogy az F1-paddock ma Európa legbiztonságosabb helye.”
Ezt követően megmutatta az újságíróknak az épülő paddockot, amelyben már jó néhány konténer-csoport áll – a felépítmény szakasztott mása az osztráknak: két oldalt a két pilóta, középen a csapatfőnök, s mindegyik egység mellett egy-egy mosdó és COVID-konténer. Gyulay elmondta, összesen körülbelül száz konténert kell a nemzetközi csapat rendelkezésére bocsátani.
A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy hosszú várakozás után végre megkezdődhet a Hungaroring felújítása, miután: „…megszületett a kormányhatározat, amely rendelkezik arról, hogy 2027-ig meghosszabbodik a Magyar Nagydíj szerződése, valamint hogy elkezdődhet a felújítás tervezési folyamata, hiszen a főépületünk, a garázsaink már nem felelnek meg a modern kor kihívásainak.”