A Hungaroringen mutatkozott be a Hungarian Racing Engineering Team – a versenycsapat, amely lehetőséget biztosít a győri Széchenyi István Egyetem integrált motorkerékpár- és versenyszakmérnök képzésében résztvevők számára, hogy a gyakorlatban is megismerjék egy csapat működését, hogy versenyhelyzetben is próbára tegyék a tudásukat.
Emellett a csapat lehetőséget biztosít fiatal, tehetséges motorversenyzőknek, hogy egy nagy csapatban fejlődhessenek tovább.
Lévay Károly műszaki igazgató és csapattulajdonos elmondta, tavaly már működött egy csapat a versenymérnök képzés mellett, amelynek színeiben Laczkó Máté az Európa-kupában és az országos bajnokságon versenyzett – utóbbit nagy fölénnyel megnyerte, előbbiben ötödikként végzett.
„Itt már látszott, hogy szorosabb kapcsolat kell a versenymérnök-képzés és egy versenycsapat között, így jött létre a HRE Team – nyilatkozta Lévay Károly. – A versenymérnök képzéssel olyan képzést szerettünk volna létrehozni, amiről fiatal korunkban is álmodtunk, ahol nem csak a négy fal között lehet tanulni, hanem a versenypályán, benzingőzt szívva, éles technikával, versenyhelyzetben is fejleszthetjük magunkat. Ez egy olyan szakma, ahol az elméleti tudás a gyakorlati tapasztalat nélkül nem ér semmit. Büszkék vagyunk rá, hogy mostantól már mindkettőt magas színvonalon tudjuk biztosítani a hozzánk jelentkező hallgatóknak.”
Dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem dékánja örömmel fogadta a kezdeményezést, hiszen a tapasztalatai azt mutatják, hogy a sportban szerepet vállaló mérnökök sokkal motiváltabbak a társaiknál. Az egyik neves autógyártónál például hosszú időn keresztül bevett gyakorlat volt, hogy minden hozzájuk kerülő fejlesztőmérnök a Formula–1-es csapatuknál kezdett, és onnan került tovább az utcai járműiparba. A győri egyetem ezért is fektet nagy hangsúlyt a technikai sportok iránt érdeklődő mérnökök képzésére.
A program sportszakmai igazgatója nem más, mint gyorsasági motoros világbajnokunk, Talmácsi Gábor, akinek a tapasztalata aranyat ér. Arról nem beszélve, hogy miután elvégezte az edzőképzést, most oktatóként és diákként is részt vesz a versenymérnök-képzésben.
„Jó néhány gyári csapattal versenyeztem aktív pályfutásom során, így tudom, mennyire fontos a megfelelő mérnöki háttér – mondta Talmácsi. – Bár egyéni sportként tekintünk a motorsportra, fontos elmondani, hogy jó szakemberek nélkül a versenyző nem tudna jó eredményeket elérni. Örülök a képzésnek, a hozzá kapcsolódó csapatnak és az ezekben rejlő egyedülálló lehetőségeknek. Úgy vélem, olyan kiemelkedő tudás- és tapasztalatszerzési lehetőség nyílt meg a magyar mérnökhallgatók előtt, melyre világszinten is csak kevés példa van. Lévay Károllyal és Máthé Istvánnal már aktív karrierem során is többször dolgoztunk együtt, közösek a céljaink, szeretnénk átadni a szakmai tudást, ezzel párhuzamosan sportolót és szakembert nevelni. A célok eléréséhez pedig a HRE a kulcs.”
A csapat jelenlegi versenyzői, akikkel a közös munka már elkezdődött: Laczkó Máté, Számadó Máté, Oláh Barnabás, Surányi Balázs, Kardos Gergő és Richter Patrik.