-->

Magyar Nagydíj: július 19-én!

Nyolc európai futammal rajtol a Formula 1-es világbajnoki sorozat: a nemzetközi jogtulajdonos által ma közzétett versenynaptárban a 35. Formula 1 Aramco Magyar Nagydíj július 17-19-ei dátummal szerepel.
A mezőny tehát alig több mint másfél hónap múlva, Ausztriából érkezik a Hungaroringre, ahol zárt kapus verseny zajlik majd.
„Több mint két hónapon keresztül tartottak az egyeztetések, jó néhány dátum szóba került, és végül a versenyünk a július 19-ei időponttal került a Formula 1-es világbajnokság naptárába – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Cégünk végig rugalmas volt, hiszen a pályánk készen áll, bármikor tudunk versenyt rendezni, és mindenképp szerettük volna megtartani a 35. Magyar Nagydíjat. A zárt kapus verseny során a járványügyi előírásokat szem előtt tartjuk, folyamatosan egyeztetünk az illetékes hatóságokkal, hiszen nemcsak jó versenyt akarunk rendezni, de azt is szeretnénk, hogy a paddockban mindenki biztonságban érezhesse magát.”
 
A különleges körülmények között tartandó Magyar Nagydíj háttérmunkái folyamatosan zajlanak, a szervezés kihívásairól csütörtökön 15 órától online sajtótájékoztatót tart Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter, Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Szujó Zoltán miniszteri tanácsadó.
 
A Formula 1 idei versenynaptárának európai futamai
Július 3-5.: Formula 1 Rolex Grosser Preis von Österreich, Spielberg (Ausztria)
Július 10-12.: Formula 1 Pirelli Grosser Preis der Steiermark, Spielberg (Ausztria)
Július 17-19.: Formula 1 Aramco Magyar Nagydíj, Hungaroring (Magyarország)
Július 31.–Augusztus 2.: Formula 1 Pirelli British Grand Prix, Silverstone (Nagy-Britannia)
Augusztus 7-9.: Formula 1 Emirates 70th Anniversary Grand Prix, Silverstone (Nagy-Britannia)
Augusztus 14-16.: Formula 1 Aramco Gran Premio de Espana, Barcelona (Spanyolország)
Augusztus 28-30.: Formula 1 Rolex Belgian Grand Prix, Spa-Franchorchamps (Belgium)
Szeptember 4-6.: Formula 1 Gran Premio Heineken D’Italia, Monza (Olaszország)
A Liberty Media az elkövetkező hetekben hozza nyilvánosságra a versenynaptár további részleteit, a tervek szerint 15-18 futamot tartanak meg decemberig.