Magyarok a dobogón!

Michelisz Norbert dobogóra állhatott a Hungaroringen – tizenkétezer néző skandálta a nevét szinte egész nap (szombaton meg hétezer), de akkor különösen lelkesen, amikor vasárnap a pódium második fokán pezsgőzött.
Már az időmérő edzés után látszott, hogy ez a nap magyar szempontból biztosan más lesz, mint az előző, meg az is, hogy Michelisz Norbert csapatánál az éjszaka találtak valami olyan beállítást, amitől ha nem is táltosodott meg, de sokkal stabilabb és gyorsabb lett a Hyundai. Michelisz Norbert ugyanis megnyerte a vasárnapi időmérő edzést!Egyáltalán nem volt könnyű, és szerencse is kellett hozzá, de kevesebbet hibázott a Q3-ban, mint a riválisok, és így kiharcolta, hogy a pole pozícióból rajtolhasson. Ennek megfelelően a fordított rajtrácsos futamon megpróbált óvatos lenni, csakhogy ez nem volt olyan könnyű, mivel a verseny leginkább egy roncsderbihez hasonlított – legalábbis az ütközések számából kiindulva. Szerencsére a törések nem voltak olyan súlyosak, és Michelisz biztos, ami biztos kijött a boxutcába, hogy a csapata vessen egy pillantást a kocsira, úgyhogy ezzel elszálltak a pontszerző esélyei, megmaradt viszont a győzelmi esélye a fő futamra. „A pole pozícióból mindenképp nyerni szerettem volna – mondta Michelisz. – Néhány nap múlva biztosan értékelem majd az így megszerzett húsz pontot, de most még túl közeli az élmény, túl közeli az esély a győzelemre. A rajt után Guerrieri jött el jobban, az első kanyarból kifelé túl közel mentem hozzá, megtorpant az autóm, ez adta meg a lehetőséget a csapattársamnak, Gabriele Tarquininek, hogy megelőzzön. Végig szorosan mentem mögötte, vártam, hogy hátha hibázik, de egyrészt nem hibázott, másrészt ő is nagyon gyors volt, így maradt a második hely. Az mindenképp jó, hogy hazai közönség előtt dobogóra állhattam.”A sorozat másik állandó magyar résztvevője, Tassi Attila mindhárom hétvégi futamon pontot szerzett, de ha választania kellene, akkor a vasárnapi első versenyt élvezte a legjobban. Nem csoda, hiszen nagyszerű előzéseket bemutatva fűzte át magát a fél mezőnyön és zárkózott fel a nyolcadik helyre. „A második verseny volt a hétvége legjobb része: a félig vizes félig száraz pályán a tizenhetedikről a nyolcadik helyre zárkóztam fel, s volt közben néhány jó előzésem. Úgy tűnik, kezdem megszeretni ezt az időjárást… Mindhárom versenyen pontot szereztem, remélem, ez a fejlődés jele” – mondta Tassi Attila. Michelisz számára jó hír, hogy az általa alapított M1RA-istálló színeiben Nagy Dániel is dobogóra állhatott – a TCR Európa-kupában versenyző ifjú pilótának a győzelemre is esélye volt, ám a verseny közben eleredő eső (és az, hogy száraz aszfaltra volt beállítva az autója) megakadályozta ebben. „Jól rajtoltam, és amíg nem volt túlságosan vizes a pálya, addig az élen álltam, és úgy éreztem, gyorsabb vagyok a többieknél. Ám ahogy leesett az eső, az agresszív beállításaim miatt elkezdtem csúszkálni, és ketten megelőztek. Így is örülök, jó érzés volt magyar közönség előtt dobogóra állni” – mondta Nagy Dániel. Ami a nézőszámot illeti, a hektikus időjárás ellenére vasárnap 12 ezer, szombaton 7 ezer néző volt kíváncsi a hungaroringi eseményekre.
WTCR OSCARO, A TÚRAAUTÓ-VK 4-6. FUTAMA, HUNGARORING2. verseny: 1. Néstor Girolami (argentin, Honda Civic) 23:46.542, 3. Vernay (francia, Audi RS3) 2.529 mp h., … 8. Tassi Attila (magyar, Honda Civic) 15.765 mp h., 18. Tenke Tamás (magyar, Cupra TCR) 3 kör h. 3. verseny: 1. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai i30), 34:52.476, 2. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai i30) 0.739 mp h., 3. Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 1.535 mp h., …14. Tassi Attila 10.748 mp h., …23. Tenke Tamás 21.292 mp h. A vk állása: 1. Néstor Girolami 100 pont, 2. Guerrieri (argentin, Honda Civic) 90, 3. Björk (svéd, Lynk & Co) 81, …8. Michelisz Norbert 48, …18. Tassi Attila 16TCR EURÓPA-KUPA, HUNGARORING1. verseny: 1. Mato Homola (szlovák, Hyundai i30) 25:07.026, 2. Files (brit, Hyundai i30) 0.444 mp h., 3. Panciatici (francia, Hyundai i30)1.394 mp h., …6. Nagy Dániel (magyar, Hyundai i30) 7.951 mp h. 2. verseny: 1. Julien Briché (francia, Peugeot 308) 25:34.444, 2. Magnus (belga, Audi RS3) 1.624, 3. Nagy Dániel 5.822 mp h.