-->

Mercedes-dominancia a Ringen

A Mercedes számára ennél jobban nem is alakulhatott volna a német túraautó bajnokság (DTM) első hungaroringi versenyfutama, hiszen a leintés után az istálló két pilótája ünnepelt a dobogón. Paul Di Resta indulhatott az első rajtkockából, de a viadal elején elveszítette vezető pozícióját, amit tíz körrel később visszaszerzett Lucas Auertől, és attól kezdve már ki sem engedte a kezéből a vezetést.
„Ha az élről indulsz és nyersz, nincs okod panaszra – nyilatkozta a verseny végén Paul Di Resta. – A második körben lehulló néhány csepp eső nem zavart meg minket, főleg mert utóbb stabil maradt az időjárás. De ha esett volna sem lett volna baj, mert az autónk vizes pályán is nagyon erős.”
Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt történt egyébként, hogy Paul Di Resta legutóbb győzelmet ünnepelt – éppen itt, a Hungaroringen. Úgy látszik, tényleg fekszik neki a pályánk.

Auer, aki 0.587 másodperccel a győztes mögött ért célba, szintén nem panaszkodott. „A kis különbség mindennél többet elmond – nyilatkozta Auer. – Most már előre nézünk. S hogy mire számítok? Nem számítok semmire – a DTM-ben ez a legjobb, amit tehetsz.”A dobogó harmadik fokára Nico Müller állhatott fel, akinek ezek voltak az első pontjai a szezon során. „Az Audi nagyon keményen dolgozott, ez a titka a jó szereplésnek. Jó irányba indultunk el, tettünk egy nagy lépést, de korántsem értünk az út végére. Nagyon akartam ezt a dobogós helyet – megizzadtam érte, igazság szerint még most is izzadok, mert rettentően nehéz volt megszerezni, viszont annál nagyobb a boldogság.”

Érdekesség, hogy az egyik legnagyobb feltűnést a paddockban egy olyan versenyző keltette, aki nem is volt tagja a mezőnynek: Alex Zanardi. Az olasz versenyző (aki nem csupán F1-es múltja, hanem balesete utáni felépülése és paralimpiai bajnoki címe miatt is tiszteletet érdemel) a DTM misanói viadalán áll majd rajthoz vendégpilótaként. Nálunk csak ismerkedik a rendszerrel, no és megismerkedett több száz szurkolóval, akik mind vele akartak közös fotót készíteni.
A betétfutamok közül a Formula–3-asok viadalán Daniel Ticktum pályafutása első győzelmét aratta, míg az Audi Sport Seyffarth-kupában (ahol egyedüliként volt magyar érdekeltség) a német Kris Heidorn győzött, viszont ami nekünk sokkal fontosabb, hogy Mór Csaba felállhatott a dobogó harmadik fokára, míg az Audi tehetséggondozó akadémiáján pallérozódó Keszthelyi Vivient negyedikként intette le a kockás zászló.