Magyar motorsport-ünnep – újratervezve! Hetekkel ezelőtt szomorúan jelentettük be, hogy elmarad az április végére tervezett Super Racing Fesztivál, amelyen a szurkolók ugyanazon a hétvégén láthatták volna versenyezni a Hungaroringen a túraautó-világkupa címvédőjét, Michelisz Norbertet és a kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbertet.
Nemrégiben felcsillant a remény, hogy a kamionos és a túraautós mezőny még az idén egyszerre látogasson el a magyar Formula 1-es pályára, s mivel mindhárom fél nyitott volt a megoldásra, mostanra a megállapodás is megszületett: október 17-18-án Michelisz Norbert és Kiss Norbert is bizonyíthatja gyorsaságát hazai közönség előtt! Ezt hivatalossá teszi a WTCR ma kiadott versenynaptára, amelyben 6 helyszínen 16 versenyfutam szerepel – kizárólag európai helyszíneken.
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója: „Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy megtarthassuk ezt a közös túraautós, kamionos rendezvényt, és nem akartuk elengedni ezt az ötletünket, hiszen a magyar autósport ünnepéről beszélünk. Hazánk két legismertebb autóversenyzőjét, a WTCR-bajnok Michelisz Norbertet és a kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbertet nem mindennap láthatjuk ugyanazon a pályán, ugyanazon a hétvégén versenyezni. Örömmel jelenthetjük: a Hungaroring benne van mindkét sorozat naptárában, és ugyanazzal a dátummal! Sok egyeztetés eredménye ez a közös októberi rendezvény, de minden fél nagyon akarta, hiszen minden évben a Hungaroringen volt az egyik legjobb verseny. Bízunk benne, hogy most sem lesz ez másként.”
Michelisz Norbert, a túraautó-világkupa címvédője: „Nagyon örülök, ez egyszerűen remek hír! Emlékszem, mekkora mélyütést jelentett, amikor kiderült, hogy törölték az áprilisi versenyt, hiszen akkor úgy tűnt, címvédőként nem szerepelhetek hazai közönség előtt. Az nagy érvágás lett volna. Ha akkor lehetett volna egy versenyzéssel kapcsolatos kívánságom, akkor az lett volna, hogy legyen mégis verseny, és úgy tűnik, hogy ez megvalósul, hogy megtartják a számomra legfontosabb versenyt. Címvédőként ez biztosan különleges élmény lesz. Ami az időpontot illeti, nem hiszem, hogy az április végéhez képest nagy különbség lesz az időjárás tekintetében, a hangulatra pedig független az időjárástól – az mindig parádés a Hungaroringen.”
Kiss Norbert, kétszeres kamion Európa-bajnok: „Már a tavalyi bejelentés óta terveztem az áprilisi hétvégét, beszéltük a csapattal is, hogy mennyire jó lesz nem csupán nekünk, hanem az egész magyar autósportos közösségnek. Nagyon szerettem volna, és még most is szeretnék együtt versenyezni Michelisz Norbival és Tassi Attilával a hazai közönség előtt, és úgy tűnik, hogy ez mégis valóra válhat. Alig várom már, hogy ott legyünk a Hungaroringen!”
A WTCR 2020-as versenynaptára
Szeptember 12-13.: Salzburgring, Ausztria (2 verseny)
Szeptember 24-26.: Nürburgring, Németország (2 verseny)
Október 10-11.: Slovakia Ring, Szlovákia (3 verseny)
Október 17-18.: Hungaroring, Magyarország (3 verseny)
Október 31.-November 1.: Motorland Aragón, Spanyolország (3 verseny)
November 14-15.: Adria International Raceway, Olaszország (3 verseny)