-->

Michelisz terve füstbe ment: kilökték az első kanyarban

Michelisz Norbert arra készült, hogy hazai közönsége előtt (vasárnap 10 ezren voltak, a két napon összesen 15 ezren) dobogóra áll a vasárnapi főfutamon a Hungaroringen, ám ezen számításait Nestor Girolami keresztülhúzta azzal, hogy kilökte őt az első kanyarban. Sovány vigasz, hogy az argentint utólag megbüntették.
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen először a fordított rajtrácsos versenyt tartották meg a túraautó-világkupa magyar viadalán, amelyen Michelisz számára nyilván az volt a legfontosabb, hogy a lehető legtöbb pontot megszerezze úgy, hogy karcmentesen célba viszi a Hyundait. Ez a hatodik helyen sikerült annak ellenére, hogy az autó elején nem érezte jónak a tapadást. Akkor azt mondta, a második futamra megoldást kell találni, nem sejtette, hogy egyáltalán nem ezen a megoldáson múlik majd a verseny végkimenetele.
„A rajtom a közepesnél valamivel rosszabb volt, de a második-harmadik helyen autóztam, amikor az első féktávnál ketten-hárman összeértünk, és én húztam a legrövidebbet – mondta Michelisz. – Pedig ma talán lett volna esély a dobogós helyezésre, ezt hazai pályán elveszíteni különösen fájó.”
Félkörös hátrányból eredt a mezőny után, s végül a 14. helyig tudta magát előre küzdeni.
„Sajnos a magyar hétvége éppen ugyanolyan volt, mint a többi az idén – sokkal több volt benne a potenciál, mint amit a végén sikerült kihozni belőle – folytatta Michelisz. – Meg kell tanulni együtt élni ezzel a helyzettel, és azzal, hogy a baleset után ebben ennyi volt.”
És még így is ő szerezte a legtöbb pontot (szám szerint 15-öt) a magyarok közül a hungaroringi hétvégén, ugyanis a hondás Tassi Attila alaposan megszenvedett a 70 kiló pluszsúllyal, és persze a 14. rajtpozíció miatt mindkét futamban bekerült a „darálóba” is. Mindkét futamon értékes pontokat gyűjtött, de a hatodikról így is visszacsúszott a 11. helyre az összetettben.
A Zengő Motorsport színeiben Boldizs Bence először versenyzett hazai közönség előtt, de azt mondja, még így, hogy a mezőny végéről rajtolt, is érezte a szurkolók erejét. A csapat az éjszaka hatalmas munkát végzett, kiderült végre, mi volt a baj az autóval az utóbbi két hétvégén (minimális mértékben elhajlott benne a lengőkar és a bölcső, ez tette lehetetlenné a javulást), így a fiatal pilóta végre újra csatákba bonyolódhatott. Most már nekiállhat dolgozni azon, hogy szerzi vissza az önbizalmát és hogy verekszi vissza magát a középmezőnybe, amelynek tavaly már stabil tagja volt.
A Zengő Motorsport egyébként mindkét hazai futamán dobogós helyet ünnepelhetett: Mikel Azcona az első futamon másodikként ért célba, a másodikon pedig Girolami büntetése után a harmadik helyen végzett.
Ami a betétfutamként megtartott elektromos TCR-viadalt (a Pure ETCR-t) illeti, ott Nagy Dániel révén voltunk érdekeltek, aki a hétvégi pontversenyben a nyolcadik helyen végzett.
„Az időmérő edzésen életem eddigi legizgalmasabb pillanatait éltem át, elképesztő volt 500 kilowatt teljesítménnyel autózni a célegyenesben – nyilatkozta a Zengő Motorsport színeiben versenyző Nagy. – A szuperdöntőben jól kaptam el a rajtot, de pozíciót vesztettem az egyik Alfával szemben, és beszorultam Filippi mögé. Megtámadtam, ő a fékre lépett, én is ráléptem, de nem volt elég tapadás és meglöktem. Belülről nem tűnt nagynak az ütközés, de ezek az autók nehezek, és ilyen nagy sebességnél veszélyes egy ilyen kicsúszás, ezért örülök, hogy Filippi meg tudta fogni az autót és nem csúszott bele a falba.”
Nagy Dánielt a felügyelők beidézték, 20 pontos büntetést kapott. A hétvége királya a PURE ETCR-ben a szintén zengős Mikel Azcona lett.
 
TÚRAAUTÓ-VK, 4. FORDULÓ, HUNGARORING

verseny: 1. Gilles Magnus (belga, Audi RS3) 30:41.529, 2. Azcona (spanyol, Cupra León) 2.127 másodperc hátrány, 3. Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 2.682 mp h., …6. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai Elantra) 4.140 mp h., …13. Tassi Attila (magyar, Honda Civic) 10.397 mp h., …17. Boldizs Bence (magyar, Cupra León) 13.125 mp h. 2. verseny: 1. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk & Co) 28:53.853, 2. Vervisch (belga, Audi RS3) 2.328 mp h., 3. Azcona 3.387 mp h., …10. Tassi Attila 16.248 mp h., …14. Michelisz Norbert 19.619 mp h., …19. Boldizs Bence 32.022 mp h.

A vk állása: 1. Yann Ehrlacher 103 pont, 2. Urrutia 101, 3. Vernay (francia, Hyundai Elantra) 87, …11. Tassi Attila 66, …14. Michelisz Norbert 55, …20. Boldizs Bence 3