A BME Formula Racing Team hétfőn a Hungaroringen mutatta be történetének tizedik elektromos és harmadik szintén elektromos, de már önvezető autóját – előbbit a túraautó-világkupa tavalyelőtti bajnoka, Michelisz Norbert is tesztelte néhány kör erejéig.
A Formula Student bajnokságban 30 ország több mint 700 csapata méreti meg magát – a sorozat célja, hogy a hallgatók gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek, és az egyetemről kikerülő friss diplomás szakemberek már naprakész, használható gyakorlati ismeretekkel bírjanak.
A BME Formula Racing Team egyetemista hallgatókból álló – jelenleg 55 tagú – csapat, amely 2007 óta tervez és épít együléses formulaautókat, ezzekkel a Formula Student bajnokságban versenyez. A projekt magába foglalja a tervezést, a gyártást, a tesztelést, a versenyzést és nem utolsósorban a menedzselést.
A csapat immár harmadik éve vendégeskedik alkalmanként a Hungaroringen, ahol mindig tárt karokkal fogadják az autósport iránt elkötelezett versenyzőket és szakembereket.
„Nagyon örülünk neki, hogy a BME Formula Racing otthonra talált a Hungaroringen. Amikor 2019-ben ez a lelkes csapat megkeresett minket, nem sokáig gondolkodtunk az együttműködésen – mondta Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese. – Mindig is támogattuk a fiatal tehetségeket és az innovatív megoldásokat, közös érdekünk, hogy minél több jó magyar szakember legyen az autósportban. Ezért is örülünk annak, hogy a mostani bemutatón kívül még ebben a hónapban egy Formula Student felkészülési versenynek is a házigazdái lehetünk. Nekünk általában pártatlannak kell lennünk, de talán megengedhető annyi, hogy ezúttal a magyar csapatnak szurkoljunk.”
Ami a versenyeket illeti: az önvezető kategóriában augusztus végén, Németországban tartanak egy versenyt, az elektromos kategóriában pedig Ausztriában, július végén.
Az újításokról annyit érdemes tudni, hogy a BME önvezető autója a tavalyi elektromos versenygép átépített verziója, mivel tavaly elmaradtak a versenyek, a csapat nyáron folyamatosan tesztelt a Hungaroringen, és szeptembertől elkezdte átépíteni az elektromos autóját önvezetővé. „Megkapta” a számítógépeket, a szenzorokat, és két hónapon belül megfelelő mennyiségű tesztkilométer is lesz benne.
Az elektromos autónak teljesen új a vázgeometriája, így a kasztni sokkal keskenyebb, mint a korábbi, és jóval könnyebb is (a 210 kg helyett 186 kg), ami várhatóan a teljesítményben is megmutatkozik majd. S akkor lássuk, milyenek voltak az autóval Michelisz Norbert első tapasztalatai:
„Jó kis napunk volt, végighallgattam a Formula Studentesek előadását, láttam az önvezető autót és vezettem az elektromos versenygépet, nagyon élveztem – mondta Michelisz. – Borzasztóan gyors az autó, 1.8 másodperc alatt gyorsul százra, nagyon jók a fékjei és kanyarban is igazi gokartos érzést nyújt – ilyen jellegű erőhatásokhoz még én sem feltétlenül vagyok hozzászokva. Megizzasztott a rövid teszt. A csapat nagyon szimpatikus, érződik a tagjain az a mélyről jövő autósport iránti szeretet, az elkötelezettség, az, hogy minden apróságra odafigyelnek. Kíváncsiak és eredmény-orientáltak, ami borzasztóan fontos.”
Ahogy már fentebb említettük, a Hungaroring június 18. és 20. között otthont ad az FS Easter nevű rendezvénynek, amely egyrészt a magyar csapatok felkészülését szolgálja a szezonra, másrészt külföldi alakulatokat is vendégül lát. A leghosszabb versenytáv 22 kilométeres, de lesz itt az F1-es időmérőhöz hasonlítható egykörös versenyszám, és gyorsulás is egy 75 méteres egyenesben. A projektben az a szép, hogy nemcsak az autónak kell jól teljesítenie, hanem a csapatnak ki kell dolgoznia hozzá egy üzleti tervet (ezt a zsűrinek, mint potenciális befektetőnek mutatja be a csapat), és diplomavédéshez hasonló módon a bíráknak be kell mutatnia az autó részegységeit is.
A hétfői eseményen azonban nem volt „vizsgáztatás”, csak az autóbemutatók öröme és ünnepélyessége – és persze az autósport izgalma, hiszen a BME Formula Racing támogatói menet közben is láthatták a versenyjárműveket.