Motoros szezonnyitó a Hungaroringen


Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár hivatalosan is megnyitotta a motoros szezont 2016. április 16-án, a Hungaroringen. A rendezvény a márciusban „Két kerék – egy élet” címmel indított, a motorosokra és segédmotorkerékpárosokra fókuszáló közlekedésbiztonsági szemléletformáló programsorozat második állomása volt.

 

A közlekedés legvédtelenebb résztevői a gyalogosok mellett a kétkerekű járművek vezetői, akiknél egy közúti baleset esetén igen magas a súlyos sérülések kialakulásának veszélye. Az országos rendezvénysorozat legfőbb célkitűzése a magyar motorosok és robogósok figyelmének felhívása a biztonságos közlekedésre, a balesetek megelőzésére és az egymásra való odafigyelésre.

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésével is a közlekedésbiztonság-tudatos közúti közlekedés fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet. A tárca a 2014-2016. évi Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram és 2015-2016. évi Intézkedési Terve keretében „Két kerék – egy élet” címmel három állomásból álló programsorozatot indított el. Az Akcióprogram fő küldetése a közlekedésbiztonság elősegítése a szabálykövetés ösztönzésével, az úthasználók felelősségtudatának növelésével.

 

Mosóczi László az szezonnyitón elmondta: „A célzott programsorozat életre hívását az indokolja, hogy Magyarországon is folyamatosan emelkedik a kétkerekűek aránya az utakon. A közlekedés minden résztvevőjében érdemes tudatosítani a közlekedésbiztonsági szempontokat, a vezetéstechnikai tudás fontosságát. A programsorozat állomásaira kilátogatók a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szervezésében megrendezett, attitűd-képzéssel összefüggő szakmai programokon vehetnek részt.”

 

A „Két kerék – egy élet” programsorozat részleteiről a facebook.com/ketkerekegyelet oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.