Palacsintasütéssel melegítettek

A hetedik túraautó-hétvégére készül a Hungaroring, ahol tavaly a WTCC pilótái avatták fel az új aszfaltot. Most más feladatot kaptak a pályával kapcsolatban – a verseny előtti sajtótájékoztatón a résztvevő pilóták hiányos pályarajzot találtak maguk előtt, az egyenesen kívül még két kanyart láttak, azt kellett kiegészíteniük. 
Volt, akinek ment, volt, aki kalandozást tett (legalábbis a rajz szerint) Kerepesen… A magyar találmányok mentén (az előző években Rubik-kockával játszottak, majd gyufás skatulyából készült dzsengát próbáltak lebontani) ezúttal a golyóstoll volt a középpontban – Bíró László találmánya arra szolgált, hogy lerajzolják vele a Hungaroringet.
Michelisz Norbert volt a legprecízebb – legalábbis az egyszemélyes zsűrit alkotó Gyulay Zsolt Hungaroring-elnök a fóliára nyomtatott sablonnal ezt állapította meg, s egyúttal abbéli reményének adott hangot, hogy a hazai pálya előnyét (vagy legalább a hangulatot), a Honda gyári pilótája ki tudja használni szombaton és vasárnap. „Mostanra szinte már hagyománynak számít, hogy Michelisz Norbert és a sorozat mezőnye nálunk vendégeskedik, pedig bevallom, amikor annak idején idehoztuk a sorozatot, mi magunk sem gondoltuk, hogy ekkora sikere lesz, hogy a pályánk zsúfolásig megtelt lelátóit mutatják majd a tévés összefoglalókban, hogy a közönség így megtalálja magának és megszereti a világbajnokságot és persze Michelisz Norbertet is, aki azóta kilépett a Zengő Motorsport kötelékéből, és a gyári Honda pilótája lett. A Zengő-csapat pedig újabb fiatal tehetségeknek ad lehetőséget a szárnybontogatásra” – mondta Gyulay Zsolt.
Az elnök-vezérigazgató ezután a Hungaroring menedzsmentjének nevében a május 12-ei FIA önkéntesek napja alkalmából köszönetet mondott a sportbíróknak, akik szabadidejüket a motorsportra áldozzák szerte a világon, köztük a mi versenypályánkon is. Ezen a hétvégén is 450 tagú lesz az önkéntesek tábora. A Gundel Étteremben megtartott sajtótájékoztató végén a versenyzők, Michelisz Norbert, Nicky Catsburg, Nagy Dániel és Nagy Norbert kipróbálták magukat a konyhában: Gyulay Zsolttal kiegészülve megsütötték a ház legendás csokis-diós palacsintáját. Némelyiket közülük akár még a vendégeknek is fel lehetett volna szolgálni… Eláruljuk: ebben a feladatban Gyulay elnök úr bizonyult a legrutinosabbnak.

Michelisz Norbert: – Kiemelten fontos számomra a mostani hétvége, s szeretném kihasználni a lehetőséget, hogy dobogóra álljak a Hungaroringen, mert semmihez sem fogható az érzés, amikor állsz a pódium paravánja mögött, és várod, hogy kiléphess a magyar közönség elé. Itthon a szurkolók mindig csodás hangulatot teremtenek, ők segítenek abban, hogy az utolsó egy-két tizedet le tudjam faragni a köridőimből.
Nicky Catsburg: – A Volvo kitűnő versenyautó, s remélem, ezt a magyar pályán is bizonyítani tudjuk. Nagy csatát vívunk a Hondával, s bár egyetlen verseny sem könnyű, mindent megteszünk majd az újabb dobogós helyekért.
Nagy Dániel: – Minden évben itt voltam a Hungaroringen a túraautó-világbajnokság futamán, de eddig mindig szurkolóként, még tavaly is, mert nem lett kész az autóm. Az idén minden más lesz, egy kicsit én is átélhetem, milyen, amikor nekem is szurkol a magyar közönség. Szeretnék a Q2-be jutni, ezen felül minden más csak ajándék. Nagy Norbert: – Számomra az a cél, hogy dobogóra álljak a túraautó Európa-kupa viadalán. Tavaly harmadik lettem az összetettben, most előrébb vágyom, s ehhez a célomhoz a Hungaroringen szeretnék egy lépéssel közelebb kerülni.