Rast és Tassi is első győzelmét ünnepelte!

Elképesztő volt! Kezdve a DTM-futammal, amely rettenetesen látványosan és izgalmasan alakult az 510 lóerős szörnyetegekkel, folytatva a magyar sikerektől hangos TCR-viadalokkal és a fiatal tehetségektől hemzsegő Formula–3 Európa-bajnokság küzdelmeivel, végül, de nem utolsó sorban pedig a fantasztikus hangulattal, amely a hungaroringi közönségnek köszönhető. A három nap alatt összesen 39.500 néző szurkolta végig a versenyeket a mogyoródi Formula–1-es pályán.
A vasárnapi hangulatot megalapozta, hogy a 18. születésnapját szerdán ünneplő Tassi Attila két futamgyőzelmet aratott a hazai pályán – ezek voltak az első győzelmei a TCR-sorozatban, ráadásul itthon, hazai közönség előtt…
Az már csak fokozta a hangulatot, hogy az első versenyen az élről induló Michelisz Norbert nagyon taktikusan rajtolt, és saját csapata érdekeit okosan szem előtt tartva a második pozícióban autózta végig a futamot, hogy Tassi a lehető legtöbb pontot szerezhesse.
„Hihetetlen, ami történt, álmaimban sem reméltem, hogy ilyen jó napunk lesz – mosolygott az egész hétvégén vagány stílusban autózó Tassi. – Délelőtt megszereztem pályafutásom első győzelmét a hazai közönség előtt, ami az eddigi karrierem legszebb pillanata volt. Jó rajtot vettem, azután pedig a második helyen autózó Michelisz Norbi védte a hátsómat. Csak a kanyarokra kellett koncentrálnom, és óvni a gumikat, nem nézni a tükörbe. De ebben jobban elfáradtam, mintha előzgetnem kellett volna. A második versenyen aztán a rajt után összeértünk Altoéval, és a kormánymű egy kicsit megsérült, de nem sokkal később megelőztem őt, néhány körrel később pedig utolértem Mollert, és amikor elkövetett egy kisebb hibát, őt is sikerült magam mögött hagyni, és megnyertem a versenyt. Vezetem a ponttáblázatot, de ez nem jelent sokat, mert szoros a küzdelem és folyamatosan változik a helyzet az élen.”Következett a DTM-viadal, amelyen a pole pozícióból rajtoló René Rastnak ezúttal szerencséje is volt, nem úgy, mint egy nappal korábban, amikor szintén az élről rajtolt, és hatodik DTM-szezonjában megszerezte első győzelmét.
„Egész életemben azért dolgoztam, hogy ide eljussak. Vagy legalábbis az elmúlt tíz évben biztosan. Mattias (Ekström) más stratégiával versenyzett, mint én, de a végig fair módon óvta a pozícióját. Korai még a bajnoki címen gondolkodni, de különleges érzés vezetni a pontversenyt. A szezon rajtja előtt nem is álmodtam erről” – nyilatkozta Rast aki 6 futam után tehát 70 ponttal vezet az összetettben, egy egységgel megelőzve Lucas Auert, aki a Hungaroringen nem tudott pontot szerezni.Őket Mattias Ekström követi a sorban, aki vasárnap a dobogó második fokára állhatott fel, s akinek már hagyományosan jól megy a Hungaroringen – ez most sem volt másként. „Korai boxkiállásommal nagy esélyem nyílt a győzelemre, de a végén már nem volt több töltény a fegyveremben. René erre a lehetőségre várt és simán megelőzött. Nem volt tökéletes számomra ez a verseny, de az eredménnyel elégedett vagyok” – nyilatkozta Ekström.
A Formula–3 Európa-bajnokságban két futamot is rendeztek ezen a napon: az ifjú titánok csatájából délelőtt a brit Callum Ilott délután pedig svéd Joel Eriksson került ki győztesen. A hazánkban legnépszerűbb F3-as pilóta címet azonban elsősorban édesapja dicsőséges múltja miatt mindenképp Mick Schumacher érdemelte ki – az autogramosztás során mindenki vele akart szelfizni, vagy tőle kért aláírást.