A Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc díjas operaénekesnő, Rost Andrea énekli a Himnuszt a vasárnapi Magyar Nagydíj előtt. A művésznőről a Hungaroring paddockjában az is kiderült, hogy nemcsak csodálatos énekes, de az autósportot és a sebességet is imádja.
„A McLaren a kedvenc csapatom” – jelentette ki a művésznő, majd hozzátette, mivel az egész családja nagy Formula 1-rajongó, nagyon örült, amikor felkérték a Himnusz eléneklésére. S hogy mennyire nem idegen tőle az autósport, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az idén a hatvanadik születésnapjára Supercar Tourt kapott ajándékba, úgyhogy egy olyan csapat tagjává válhatott, amely Lamborghinikkel, Ferrarikkal, Mercedesekkel és Porschékkal szelte az utakat.
Ami a Himnuszt illeti, amelyet telt ház, várhatóan százezer ember hallgat majd a helyszínen, és tízmilliók a televíziók előtt, Rost Andrea elmondta: „Felemelő érzés lesz a Formula 1-es Magyar Nagydíj rajtja előtt énekelni, nézni közben a lelátót és a versenyzőket – s bár a Himnuszt mindenki tudja, azért mint minden más előadás előtt, most is kellett gyakorolni” – vallotta be, majd még hozzátette, ha most megkérdeznék, ki mögé ülne be egy kétüléses F1-esbe, Sebastian Vettelt választaná, mert ő bejelentette a visszavonulását, úgyhogy vele egészen biztosan ez lenne az utolsó alkalom.