-->

Őrületes hajrá – Russell rajtolhat az élről a Hungaroringen!

Őrületes hajrát és elég nagy meglepetést hozott a 37. Formula 1 Aramco Magyar Nagydíj időmérő edzése: George Russell 98 ezer néző előtt az utolsó pillanatokban kaparintotta meg az első rajtkockát – megelőzve a két Ferrari-pilótát. 

Tavaly megkönnyezte, hogy a Hungaroringen megszerzett első világbajnoki pontjait, az idén földöntúli örömmel ünnepelte pályafutása első pole pozícióját – ezek után talán kijelenthetjük, hogy George Russell szívébe alighanem belopta magát a magyar Formula 1-es pálya. Hát ha még valami szép eredmény is születne ebből a remek rajthelyből! 

De ne szaladjunk ennyire előre! A nap időjárási szempontból is meglehetősen izgalmasan alakult hiszen délután fél egy körül olyan felhőszakadás zúdult a pályára, amilyet csak ritkán látni a Hungaroringen, félő volt, hogy sohasem áll el. Végül aztán csak elállt az eső, és bár a harmadik szabadedzésen vízfüggönyben autóztak a pilóták (ennek is köszönhető, hogy Latifi volt a leggyorsabb), az időmérő edzés már száraz pályán zajlott. És talán mondanunk sem kell: a szurkolók a szakadó eső ellenére sem mozdultak, talán azt gondolták, előbb-utóbb úgyis megszáradnak, és hát a nap fénypontjáról mégsem maradhattak le. 

Sokáig úgy tűnt, a péntekhez hasonlóan ez a nap is Ferrari-dominanciát hoz, hiszen már csak két perc volt hátra az edzésből, amikor Carlos Sainz és Charles Leclerc magabiztosan állt a mezőny élén, de akkor jött Russell… 

„Teljesen fel vagyok dobva, a fellegekben járok – nyilatkozta Russell. – Főleg azok után, hogy a tegnapi volt a szezon legrosszabb péntekje számunkra. Aztán az egyes kanyar elképesztő volt, a kettes is, sőt, az egész köridő. És amikor áthaladtam a célvonalon, azt láttam, hogy első helyen végeztem. Elképesztő érzés volt! A versenytempónk jó, de a Ferrarik nagyon gyorsnak tűntek pénteken. Ennek ellenére persze mindent megteszünk, hogy elérjük a célunkat. Bárhogy is lesz, ez egy nagyon különleges nap volt…”

A ferrarisok csak magukra koncentráltak, nem vállaltak kockázatot, simán szerezték meg a második-harmadik helyet. 

„Mi csak magunkra koncentrálunk és próbáljuk megnyerni a versenyt” – mondta Leclerc. 

Ezzel tökéletesen egyetértett Carlos Sainz Jr. is, majd még hozzátette: nem figyelnek majd arra, hol van Max Verstappen, de ha faragni akarnak a hátrányukból vele szemben, akkor nyerni kell!

A fentiekből fakad, hogy a holland vb-éllovas nem volt túlságosan boldog. Amilyen jól alakult a ferrarisok napja, olyan bosszantó volt a világbajnoki címvédő Max Verstappené, aki motorerőhiányra panaszkodott, s hiába javasolt a Red Bull-csapat változtatást a beállításon – a hollandon ez sem segített, a tizedik helyről rajtolhat, míg csapattársa, Sergio Pérez a 11. helyről várja a lámpa szabad jelzését.