Szilveszter-rali: Vincze harmadszor!

Az R5-ösök ismét kisajátították a dobogót a Hungaroringen rendezett Szilveszter-ralin, amelyet immár harmadszor Vincze Ferenc nyert meg. Amilyen izgalmasan alakult az első nap, ugyanolyan drámaian folytatódott a második.
A győzelmet végül a második szakasztól kezdve az élen álló Vincze Ferenc, Bazsó Attila kettős szerezte meg 14.6 másodperces előnnyel az ifjabb Kiss László, Kissné Varga Zsuzsanna kettős előtt, míg a harmadik helyen a szlovák Vlastimil Majercak, Pavol Kusnier páros érkezett, már 1:07.4 perces hátránnyal. „Kifejezetten azzal a céllal érkeztünk a Hungaroringre, hogy sikerüljön harmadszor is nyernünk – nyilatkozta Vincze Ferenc. – Már az első szakaszon éreztük, hogy sikerülhet, ám ekkor az egyik ellenfelünk feltartott, és úgy tűnt, mindennek vége, hiszen rengeteg időt veszítettünk. Ám a versenybírók hat másodpercet jóváírtak, amivel visszakaptuk az esélyünket a végső sikerre. Innentől kezdve a harmadik szakaszt kivéve a maximumot hoztuk ki magunkból, és nagy csatában ismét legyőztük Laciékat. Nagyon büszke vagyok erre a sikerre, s jövőre természetesen visszatérek, hiszen nagy álmom, hogy ezt a szép vándorserleget végleg elnyerjem, amihez három egymást követő évben kell elsőnek lennem” – jelentette ki Vincze Ferenc.
A második helyen végző ifjabb Kiss László, Kissné Varga Zsuzsanna duó kicsit csalódottan vette tudomásul, hogy hiba került a sormintába, ugyanis 2014-ben a harmadik helyen végeztek, tavaly másodikok lettek, az idén azonban nem sikerült még egy helyet javítani, meg kellett elégedniük a második pozícióval.
Pedig a harmadik szakasz megnyerését követően már csak négy tizedmásodperc volt a hátrányuk Vinczéékhez képest, de a negyediken kaptak – számukra teljesen érthetetlenül – majdnem 9 másodpercet, így nem tudták megszerezni ralis pályafutásuk első abszolút győzelmét.