-->

Már a Hungaroringen „versenyez” a TF

Stratégiai szempontból rendkívül fontos, az oktatásfejlesztést és a tudományos közösségépítést célzó együttműködési megállapodás született a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a Hungaroring Sport Zrt. között.

Hosszú távú, stratégiailag mindkét fél számára jelentős kétoldalú együttműködési megállapodást kötött július 5-én, pénteken a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a Formula 1-es világbajnokság mezőnyét immár majd’ négy évtizede vendégül látó Hungaroring Sport Zrt.  

Az egyezmény – amelynek alapvető célja, hogy előmozdítsa az oktatásfejlesztés és a tudományos közösségépítés támogatására irányuló programokat, továbbá, hogy elősegítse az azokhoz kapcsolódó fejlesztéseket – lefed több területet is. Egyrészt az autó-motor sportági szakedző képzésre járó TF-es hallgatók fontos szakmai tapasztalatokkal gazdagodhatnak a Hungaroring verseny- és tanpályáján, másrészt a menedzserképzésre és a felsőfokú szakképzésre járó hallgatók elsősorban a létesítménygazdálkodás területén gyarapíthatják tudásukat a Hungaroringen.  

A tervek szerint 2025-től angol nyelvű, külföldi hallgatókat is szívesen látó, mesterfokú autó-motorsport menedzserképzés indul a TF-en, és a diákok képzésében az egyetemnek nemcsak a Hungaroring magas színvonalú infrastruktúrájára lesz szüksége, hanem az ott dolgozó szakemberek tudására is.

„Egy régebbre visszanyúló kapcsolatot öntünk most írásos formába – mondta prof. dr. Sterbenz Tamás rektor. – A TF-nek számos olyan képzése van, amelybe a Hungaroring munkatársai, szakemberei is be tudnak kapcsolódni, míg az egyre népszerűbb, a Hungaroring nyújtotta sportbíróképzés az egyetem hallgatói számára lehet rendkívül vonzó.”

Az együttműködés másik, a Hungaroring szempontjából fontos pillére, hogy a versenypálya szakemberei a jövőben bekapcsolódhatnak a TF kínálta képzésekbe, illetve továbbképzésekbe, továbbá, hogy vezetői részt vehetnek az egyetem tudományos és kutatásfejlesztési tevékenységeiben. Utóbbihoz a tudományos hátteret – sportdiagnosztika, sportteljesítmény-diagnosztika, sporttáplálkozás-tudomány, sportanalitika, sportpszichológia, mozgáselemzés, rehabilitáció – a TF nyújtja. 

„A magyar sportbírók nemzetközi megítélése nagyon jó – jelentette ki Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérizgatója, aki emlékeztetett: fontos beruházás zajlik a mogyoródi pályán, amely 2026-ra fejeződik be. – A magyar Formula–1-es futamokat az különbözteti meg a többitől, hogy nálunk különösen jó a hozzáadott emberi érték. A hazai sportinfrastruktúrában a magyar Formula–1-es futamok jelentik a csúcsminőséget, míg az autó-motorsport képzésben a TF jelenti itthon a csúcsot. E kettő ötvözésével szeretnénk gondozni ezt a különleges magyar innovációt.”

Az együttműködés további remélt hozadéka, hogy hosszú távon javul a hazai autó- és motorsport utánpótlás-nevelésének és a sportszakemberképzésének színvonala.