-->

Városi felvonulással hangol a DTM!

A német túraautó-bajnokság mezőnye 26 év után, 2014-ben tért vissza a Hungaroringre, s most, egy év szünetet követően nagy örömünkre újra itt üdvözölhetjük a mezőnyt. A DTM nyolcadik, vagyis utolsó előtti futamát tartják a mogyoródi versenypályán, s biztosak lehetünk abban, hogy a BMW, a Mercedes és az Audi versenyzői ezúttal is késhegyre menő csatát vívnak majd a pontokért. Érdekesség, hogy a 2014-es hungaroringi viadalon az a Marco Wittmann aratott rajt-cél győzelmet, aki jelenleg viszonylag nagy előnnyel vezeti az összetett pontversenyt. A Hungaroring számára sokat jelent, hogy az osztrák Spielberg, a holland Zandvoort és az orosz Moszkva mellett a negyedik olyan nem német pálya lehet, amely része a DTM-sorozatnak. Tavalyi újítás, tehát 2014-ben még nem találkozhatott ezzel a magyar közönség, hogy minden hétvégén két versenyfutamot rendeznek, vagyis szombaton és vasárnap is teljes értékű versenynapot láthat az, aki jegyet vált a hétvégi viadalra.
Szombaton egy negyvenperces versenyt bonyolítanak le, amely során nincs kötelező boxkiállás, a vasárnapi hatvanperces viadal során azonban minden pilótának ki kell jönnie kötelező pit stopra, amely során mind a négy abroncsot lecserélik.
S van egy plusz meglepetés is a magyar nézők számára, a DTM-sorozat hat autója, és hat versenyzője – Nico Muller, Jamie Green (Audi), Augusto Farfus, Tom Blomqvist (BMW), valamint Maximilian Goetz és Paul Di Resta (Mercedes-AMG) csütörtökön megmutatja magát Budapest belvárosában: 10.00 órától az autogramvadászok percei következnek a Városligeti Műjégpálya előtt, majd pedig 12.30 órától a karaván előbb megkerüli a Hősök terét, majd végighajt az Andrássy úton, hogy azután a Széchenyi téren megfordulva megtegye ugyanezt az utat, és visszainduljon a Hungaroringre, ahol már egészen más tempóban zajlik majd az autózás.