Amilyen izgalmasan alakult az első nap, olyan drámaian folytatódott a csütörtöki hat szakasszal tarkított Szilveszter-rali a Hungaroringen. A győzelmet végül a végig vezető Vincze Ferenc, Kuti Péter duó szerezte meg, a végére 32.9 másodperc hátrányt összeszedő ifjabb Kiss László, Kissné Varga Zsuzsanna kettős előtt, míg a harmadik helyre a tavalyi győztes Kazár Miklós, Ferencz Ramón ért oda, ők már 53.8 másodpercet kaptak a győztesektől. Újfent bebizonyosodott, hogy a hazai mezőnyben legyőzhetetlenek az R5-ös autók.
„Eredetileg tesztként tekintettünk erre a viadalra, amelyen majd sikerül jobban megismerkedni az autóval. Már az első szakaszon éreztük, hogy sokra lehetünk képesek, és a végén már természetesen odafigyeltünk az időre is. Nagyon büszke vagyok arra, hogy immár másodszor sikerült megnyernünk a Szilveszter-ralit, ráadásul ezúttal hibátlan teljesítménnyel. Jövőre szívesen versenyeznék ezzel az autóval, remélem, az anyagi hátteret is sikerül megszerezni hozzá. Ez a mostani siker jó alapot jelenhet majd a szponzorokkal való tárgyalásokon” – jelentette ki Vincze Ferenc.A második helyen végző ifjabb Kiss László, Kissné Varga Zsuzsanna duó sem búslakodott, ugyanis azzal a titkos céllal érkezett a Hungaroringre, hogy megismétli a 2014-es eredményét, amikor is a harmadik helyen végzett. Nos, nemhogy megismételte, hanem javított is rajta egyet.
„Fokozatosan laktuk be az autót, és a verseny minden pillanatát élveztük. Noha sokan buliversenyként fogják fel a Szilveszter-ralit, mi komolyan vettük. Tökéletesen működött az autó, így bízom abban, hogy jövőre a bajnokságban is hasonló teljesítményre leszünk képesek” – árulta el ifjabb Kiss László.
A dobogó harmadik fokára a címvédőként induló Kazár Miklós, Ferencz Ramón kettős ért oda a Ford Fiesta R5-össel. Kazárék nagyon balszerencsésen kezdték a versenyt, az első szakaszon elromlott a kuplung az autójukban, ám utána hibátlan szakaszokkal sikerült a harmadik helyig felzárkózniuk.
„A győzelmi esélyeink az első szakaszon elszálltak a kuplungproblémáink miatt, ám utána tökéletesen ment az autó. Sajnos a gumik, amiket hoztunk, nem mindig voltak a legjobbak, így ennek fényében elfogadható a harmadik helyünk” – fogalmazott Kazár Miklós.