ZsolteeFPV a Ring királya!


A Hungaroring célegyenesében fújt a szél. Persze, az egész pályán fújt, de a figyelem ezúttal a célegyenesre összpontosult, a szélnek pedig azért volt jelentősége, mert vasárnap nem az aszfaltcsíkon, hanem fölötte zajlott a küzdelem – a Drone Racing Hungary, vagyis a magyar drónbajnokság második futamát tartották meg hazánk egyetlen Formula–1-es versenypályáján. Már önmagában a nyolcast formázó pályát sem volt könnyű teljesíteni (az újdonságot a pálya közepén felállított fa kapu jelentette, amelyen odafelé alul – a keresztléc alatt –, visszafelé felül kellett átrepülni), a szél pedig még rátett egy lapáttal.



A versenyzők azonban nem panaszkodtak, sőt… Imádták még a szelet is!

Negyvenkét pilóta vágott neki a napnak, s bár az aszfalt nem a legkíméletesebb talajtípus, ha valaki nem tervezetten landol (értsd, lezuhan), alig volt olyan töréskár, amit ne lehetett volna megjavítani, s ami után ne lehetett volna folytatni a küzdelmet.

Dinamikusan fejlődő sportág ez, amely egyre inkább tért hódít a világban, s amely látványossága miatt (130-140 kilométer/órás sebességgel repülnek ezek az aprócska szerkezetek) már eleve sikerre van ítélve.

„A drónversenyzés újdonság hazánkban, de méltán népszerű, hiszen nagyon látványos. A Nemzeti Közlekedési Hatóság pedig örömmel áll minden olyan kezdeményezés mellé, amelynek köszönhetően ezek a repülő szerkezetek szervezett és biztonságos körülmények között mérhetik össze gyorsaságukat. Ezt a sorozatot pedig a színvonala méltóvá teszi a támogatásra” – nyilatkozta Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke, a sorozat fővédnöke.

„A Hungaroring hazánk legnagyobb sportlétesítménye, és motorizációs központja, így természetes, hogy tárt karokkal fogad minden új kezdeményezést, főleg, ha technikai sportról van szó. Kicsit szokatlan ugyan a szemnek, hogy ezúttal nem az aszfaltcsíkon zajlik a küzdelem – talán ez az első alkalom –, de a párharcok nagyon látványosak” – tette hozzá Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Bársony Péter versenyigazgató, a Magyar Drón Egyesület elnöke fáradhatatlanul indította egymás után a versenyfutamokat, s a végén természetesen levonta a nap tanulságait.

„Jó úton járunk – jelentette ki Bársony Péter. – Az első versenyhétvégén tapasztalt technikai hibák kilencven százalékát sikerült orvosolnunk, ezáltal sokkal gördülékenyebben, pörgősebben zajlott a verseny, a pilóták is fejlődtek, igaz, a döntő futamok során azért még mindig megremegtek a kezek, de azt hiszem, ez teljesen normális, sőt, a verseny szükséges része.”



Ami az időjárást illeti, délutánra valamelyest alábbhagyott a szél, így a trükkös pályán már-már ideális körülmények között tehették meg gyors köreiket a versenyzők.

Abszolútban a leggyorsabb a horvát Zed volt, aki csak azért utazott négy és fél órát Horvátországból, hogy a magyar F1-es pályán próbára tehesse tudását mögötte a szintén Horvátországból érkezett IronicGti végzett, harmadik helyen pedig a szlovák Loopy SVK végzett.



Az abszolút ötödik helyezett és egyben a magyar értékelés győztese ZsolteeFPV (Ilyés Zsolt), aki szintén azt emelte ki, milyen nagyszerű érzés volt megméretni magát azon a pályán, amelyen a Formula–1-esek száguldanak. 



„Az első futam technikás pályájához képest ez sokkal gyorsabb volt, úgyhogy nyilván több adrenalint is termelt – azt hiszem, a Hungaroring ezen a napon az összes versenyző szívébe belopta magát. A pálya vonalvezetése valamivel egyszerűbb volt, mint legutóbb, ez segített abban, hogy lazábban repüljünk. A győzelmem kulcsa pedig most is az volt, mint legutóbb: próbáltam nem feszegetni a határaimat, hanem inkább gyorsan, de biztosan beérni a célba” – nyilatkozta ZsolteeFPV, aki a két verseny eredménye alapján húsz ponttal vezeti a bajnokságot. 



A magyar bajnokságnak különös a jelentősége, mert aki az ötödik verseny után, vagyis a bajnokság végén az élen áll,  jogot szerez arra, hogy a színeinket képviselje a Hawaii-n tartandó világbajnokságon. A fődíj, hogy kifizetik az utazását, a szállását és a nevezését is a viadalra.