Fenntarthatóság

Együtt a jobb jövőért

A fenntarthatóságra egyre nagyobb hangsúly kerül a Formula 1-ben is, bár egyelőre itt elsősorban nem kötelezettségekről, hanem ajánlásokról beszélünk, amelyek a fenntarthatóság irányába viszik a sorozatot és a versenypályákat egyaránt. Támogató ötleteket kapnak a versenyszervezők a megvalósításhoz: például a paddockban nem használhatók egyszer használatos műanyag tányérok és evőeszközök – és törekszenek ugyanerre a nézőtéri területeken is. 

A Hungaroring is támogatja a kezdeményezést: tavaly bevezettük a repohár szolgáltatást, és immár szelektíven gyűjtjük a hulladékot. A pályának megvan a kerete a zajszabályozásra is – ennek igyekszik minden körülmények között megfelelni. 

A közösségi közlekedés eddig is megoldott volt, 2021-ben a korábbiaktól eltérően már nem busz szállítja a pályánkra a közösségi közlekedéssel érkezőket: a szurkolók nagy többsége HÉV-vel érkezik, a megállókból szállítják csak busszal őket a Hungaroring kapujáig. 2022-ben még egyet léptünk: a Volánbusszal együttműködve a kapacitás erejéig elektromos buszokat használunk. Kialakítunk kerékpártárolót is, hogy azok is megtalálják a számításukat, akik bringával jönnének versenyt nézni. 

Önkéntes programunk is a fenntarthatósági törekvéseink része: lehetőséget adunk a magyar állampolgároknak, hogy részt vegyenek a Magyar Nagydíj lebonyolításában – támogatunk egy olyan réteget, amely esetleg nem tudja megvásárolni a belépőt, de szeretne részt venni az F1-es futamon.