Hungaroring Tanpálya
Bemutatkozás
Tradíció, tapasztalat és innováció - erre a három alapvető értékre épít a Hungaroring Tanpálya, hazánk első vezetéstechnikai centruma, amely 1998-ban nyitotta meg kapuit a magyar Formula 1-es versenypálya területén. Egyik legfontosabb feladata, hogy a közúton közlekedők nap, mint nap épségben érjék el úti céljukat, s ennek érdekében folyamatosan fejleszti képzéseit, infrastruktúráját.
Évente több, mint tízezer járművezető vesz részt a vállalati tréningeken és rendezvényeken, de ugyanolyan fontos az egyéni vezetéstechnikai képzések népszerűsítése is. Azt szokták mondani, ha csak egy ember életét sikerül megóvni azzal, hogy felhívják a figyelmet a csúszós utak, a kopott abroncsok, a technikailag elhanyagolt autók veszélyeire, már megérte. Tapasztalt instruktoraik segítségével a tréningjeink résztvevői megtanulják, miként védhetik ki a veszélyes helyzeteket a közúton, hogyan reagáljanak tudatos magabiztossággal egy-egy váratlan helyzetben.
A Hungaroring Tanpálya küldetése, hogy a családoknak és az iskoláknak is partnere legyen a preventív baleset-megelőzési projektekben. Osztálykirándulásokon, a Miniring nyári táborok során ismertetik meg a gyermekeket a helyes közlekedési szabályokkal és kultúrával.
A lenyűgöző környezet – az, hogy mindez az ország legnagyobb szabadtéri sportlétesítményének kapuin belül zajlik – pedig csak plusz adalék, ami miatt érdemes a Tanpályát választani, hiszen megvan annak a varázsa, hogy tréningek résztvevői hazánk Formula 1-es versenypályájának területén fejleszthetik vezetési tudásukat.
A Hungaroring Tanpálya küldetése, hogy mindig egy lépéssel a jövő előtt!