International GT Open

International GT Open - 2023. június 17-18.

Szuperautós hétvége Michelisszel a Hungaroringen

Az International GT Open az idén is visszatér a Hungaroringre, ezúttal ráadásul a TCR World Tourral közösen, így Michelisz Norbertért is lehet majd szorítani a lelátókon. A nézők szokás szerint a paddockban is körülnézhetnek.

A Hungaroring az elmúlt években már-már kihagyhatatlan állomássá vált az egyik legrangosabb és legnagyobb múlttal rendelkező európai GT-bajnokságban, az International GT Open mezőnye az idén június 17-18-án látogat Magyarországra. A bajnokság hét fordulóból áll, a Hungaroring előtt két hétvégét rendeznek.

Az International GT Open már a 18. szezonját futja, a lebonyolításban nagy változás nem történt: minden hétvégén két hatvanperces futamot rendeznek három kategória versenyzői számára. A mezőnyben a legváltozatosabb GT3-as versenyautók szerepelnek, Aston Martinok, Audik, Ferrarik, Lamborghinik, McLarenek, Mercedesek és Porschék is láthatók lesznek. Az idei szezonra visszatért két korábbi bajnok, Richard Lietz és Andrea Montermini, előbbi a Porsche gyári versenyzőjeként. A túraautózásban jeleskedő Luca Engstler (Franz Engstler fia) és az Audi egyik legfoglalkoztatottabb versenyzője, Christopher Haase is az állandó mezőny tagja.


A szebbnél szebb túraautók mellett formaautók is érkeznek szép számmal: ismét visszatér az új generáció számára tanulási lehetőséget biztosító Euroformula Open, amelyhez csatlakozik a Formula Regional is. Az Euroformula Openben korábban olyan, ma már nagyon jól ismert versenyzők bontogatták szárnyaikat, mint Cunoda Juki, Jack Doohan, Liam Lawson vagy Felipe Drugovich. Érdekesség, hogy a sorozat Hankook abroncsokkal kezdte az idényt, de szállítói problémák miatt Pirellire váltott a spái versenyhétvége előtt.

Az Euroformula Openben a versenyautók egyformák, az 575 kilós Dallara 320-asokban 240 lóerős kétliteres motor dolgozik. Tíz állandó versenyző szerepel a szezonban, köztük Enzo Trulli, a korábbi F1-es versenyző Jarno Trulli fia. Egy női versenyzője is van a mezőnynek, Noda Juju, a japán versenyzőlegenda Noda Hideki lánya.

A Formula Regionalban szintén egységes, 270 lóerős Forma-4-es autókkal versenyeznek, itt nagyobb a mezőny, harminc versenyzőt szedtek össze. Köztük van Charlie Wurz, Alexender Wurz korábbi F1-es versenyző fia, Emerson Fittipaldi Jr., illetve a magyar tehetség Révész Levente is. A sorozatban olyan, szintén jól ismert csapatok is indulnak, mint a Prema vagy az ART GP.

A márkakupás izgalmakért a Clio Cup Series felel majd, az első versenyhétvégén nem kevesebb mint 49 versenyző állt rajthoz három kategóriában. A Hungaroringen Tim Gábor is szeretne rajthoz állni, de egyelőre nem jött össze számára a szükséges költségvetés, ezt ismét közösségi finanszírozás segítségével próbálja összeszedni a hátralévő napokban. 

Az idei slusszpoén, hogy az újjászervezett TCR sorozat csúcskategóriája, a bombaerős nevekkel tűzdelt TCR World Tour is ott lesz a Hungaroringen, a mezőnyben természetesen Michelisz Norberttel. A Hyundai Elantrával versenyző Michelisz parádésan kezdte az évet, két állomás (Portimao és Spa) után vezette a bajnokságot, rögtön futamgyőzelemmel indítva a szezont. Michelisznek a Hungaroringen is jó esélye lesz a győzelemre. Norbi mellett Losonczy Levente is ott lesz a rajtrácson, valamint több magyar versenyzővel is folynak még a tárgyalások a részvételről.

A Hungaroringen zajló felújítási és karbantartási munkálatok függvényében várhatóan a Super Gold, a Gold 3 vagy a Gold 4 tribün valamelyikét nyitják meg a nézők számára. Jegyeket a www.gpticketshop.hu oldalon lehet előre megvásárolni, vagy akár a helyszínen is, a 8-as kapunál. Szombatra és vasárnapra egyaránt 5500 forintba kerülnek a paddock belépővel kombinált jegyek. 12 éves korig a belépés ingyenes.

A versenyhétvége rendezője: Főnix Motorsport

További információ: https://www.facebook.com/FonixMotorsport vagy foenixmse@gmail.com 




Időterv

IdőpontSorozatEsemény
08:00
KAPUNYITÁS
09:00 - 09:35Formula Regional1. időmérő
09:45 - 10:15International GT Open1. időmérő
10:25 - 10:45Euroformula Open1. időmérő
10:55 - 11:30TCR EU / World Tour1. időmérő
11:40 - 12:00Clio Cup Series1. időmérő
12:00 - 13:00Ebédszünet
13:20 - 13:55Formula Regional
1. verseny
14:25 - 15:35International GT Open1. verseny
16:05 - 16:40Euroformula Open1. verseny
17:05 - 17:40TCR EU / World Tour1. verseny
18:10 - 18:40Clio Cup Series1. verseny
IdőpontSorozatEsemény
08:00
KAPUNYITÁS
09:00 - 09:35Formula Regional2. időmérő
19:45 - 10:15International GT Open
2. időmérő
10:25 - 10:45Clio Cup Series2. időmérő
11:05 - 11:40Euroformula Open2. verseny
12:05 - 12:40TCR EU / World Tour
2. verseny
12:40 - 13:40Ebédszünet
14:10 - 15:00International GT Open
2. verseny
15:30 - 16:05Euroformula Open3. verseny
16:30 - 17:05Formula Regional2. verseny
17:30 - 18:00Clio Cup Europe2. verseny
  • Kezdődik2023. 06. 17. 08:00
  • Vége2023. 06. 18. 18:00