Super Racing Fesztivál

Super Racing Festival
Napjaink két, nemzetközi szinten is ismert és elismert magyar autóversenyzője, a túraautó-világkupa-győztes Michelisz Norbert és a háromszoros kamion Európa-bajnok Kiss Norbert is „ringbe száll” a Hungaroringen június 11-12-én tartandó Super Racing Festivalon.  S ha a két sztárversenyző részvétele önmagában nem lenne elég vonzó (bár tudjuk, hogy az), ráadásként a rendezvény ingyenes a nézők számára! (Regisztráció, jegyvásárlás nem szükséges.)



A Hungaroring nagyszabású motorsport-fesztiválra, a magyar autósport ünnepére készül, amely méltó felvezetése lesz a teltházas Formula 1 Magyar Nagydíjnak. A nézők pedig amellett, hogy izgalmas versenyeket láthatnak – a két fenti sorozat mellett betétfutamként megnézhetik az elektromos TCR-sorozat (amelyben Michelisz Norbert is rajthoz áll), valamint az elektromos formulaautó-sorozat, az ERA versenyeit –, a lelátók mögött is találhatnak szórakozást. Például az elektromos járművek kiállítását, vagy a gyermekek közlekedésbiztonságának növelését elősegítőt road show-t.
A Super Racing Fesztivál a nézők számára a nézőtérre ingyenes, ugyanakkor korlátozott számban elérhetők paddock-belépők a www.gpticketshop.hu oldalon – a hétvégi paddock-bérlet ára 5000, a napi paddock-jegyé pedig 3000 forint.  


Gyakran Ismételt Kérdések


Covid-19

Kell védettségi / Covid igazolvány?

A jelenleg érvényes jogszabályok szerint nem kell védettségi igazolvány, azonban a rendezvény idejében érvényes jogszabályok lesznek irányadók.

Gyerekeknek is szükséges a védettségi igazolvány?

A jelenleg érvényes jogszabályok szerint nem kell védettségi igazolvány, azonban a rendezvény idejében érvényes jogszabályok lesznek irányadók.

Lesz védettséget igazoló karszalag?

A jelenleg érvényes jogszabályok szerint nem kell védettségi igazolvány, így karszalagra sem lesz szükség, azonban a rendezvény idejében érvényes jogszabályok lesznek irányadók, melyek befolyásolhatják a karszalag szükségességét.

Belépő

Annak ellenére, hogy ingyenes a rendezvény, kell valahol regisztrálnom?

Előzetes regisztráció nem szükséges a rendezvényen való részvételhez.

Milyen feltételekkel lehet belépni a Paddockba?

A Paddock területre való belépés a megvásárolt Paddock jeggyel lehetséges.

Érkezés

Milyen lehetőség lesz kijutni a Hungaroringre közösségi közlekedéssel?

A közlekedéssel kapcsolatos információk és részletek weboldalunkon a megközelítés menüpont alatt találhatóak.

Hol parkolhatnak a szurkolók, ingyenes a parkolás? 

A Hungaroring által üzemeltett parkolókban a parkolás ingyenes, további részletek és tudnivalók weboldalunkon a megközelítés menüpont alatt találhatóak.

Helyszín

Mik lesznek a pontos látogatási feltételek?

A pontos látogatási feltételek weboldalunkon a megadott menüpont alatt találhatóak.

Bevihetek esernyőt a nap vagy eső ellen?

Esernyőt be lehet hozni a Hungaroring területére, azonban a lelátókon nem engedélyezett a használata, javasoljuk az esőkabátot.

Bevihetek napernyőt?

Napernyőt nem lehet behozni a Hungaroring területére.

Bevihetek zászlót?

Igen, zászlót be lehet hozni a Hungaroring területére (kizárólag műanyag zászlórúd engedélyezett), azonban amennyiben használat közben veszélyezteti mások testi épségét vagy a rendezvényt, a zászlók elkobzásra kerülnek.

Lehet kártyával fizetni a nézőtéri árusoknál?

Igen, minden árusnál lehetséges a bankkártyával történő fizetés.

Fizethetek Euróval a nézőtéri árusoknál?

Igen, lehetséges Euróval fizetni az árusoknál.

Hozhatok kemping- vagy horgászszéket?

A Hungaroring területére nem engedélyezett semmilyen szék behozatala.

Babakocsit be lehet hozni?

Igen, babakocsival engedélyezett a belépés.

Távozás

Hogy tudom elhagyni a parkolókat?

A parkolókat a biztonsági szolgálat és a rendőrség utasításait követve lehet elhagyni.


Látogatási feltételek


A Hungaroring Sport Zrt. (Promoter) által szervezett SUPER RACING FESZTIVÁLra (Rendezvényre) történő belépés az alábbi látogatási feltételek elfogadását jelenti.

Belépőjegy

1. A Rendezvény látogatása a nézőtéri területeken ingyenes. A Paddockba való belépéshez Paddock belépőjegy vásárlása szükséges. A Rendezvény és a betétfutamok időpontja változhat, de ez nem teszi jogosulttá a belépőjegytulajdonost semmilyen pénzvisszatérítésre vagy jegycserére. A belépőjegyek más Rendezvényre nem érvényesek, a Rendezvényre szóló belépőjegyek nem átruházhatók és nem továbbértékesíthetők. A Rendezvényre szóló belépőjegyeket értékesíteni vagy értékesítésre felajánlani bármilyen díjazás vagy jutalom ellenében a Promoter előzetes írásos belegyezésének megszerzése nélkül és a látogatási feltételekkel nem egyetértésben tilos. A Rendezvényre szóló belépőjegyek reklám, promóciós vagy kereskedelmi célra – beleértve, de nem kizárólagosan a díjakat, versenyeket, sorsolásokat - történő felhasználása a Promoter, a WTCR és ETCR, illetve a ETRC előzetes írásos belegyezésének megszerzése nélkül tilos.

2. Minden belépőjegyet közvetlenül a Promotertől, vagy egy általa felhatalmazott hivatalos jegyirodától kell megvásárolni. A jegyirodákkal kapcsolatban minden kérdést közvetlenül a Promoterhez kell intézni. Bármilyen más belépőjegy bemutatására tett kísérlet a Helyszínre történő belépés megtagadását eredményezheti és büntetőjogi következményekkel járhat. Engedéllyel nem rendelkező jegyárusítók ellen eljárás indul.

3. A belépőjegyét tartsa biztonságos helyen és vigyázzon rá, mivel amennyiben elveszíti azt vagy ellopják Öntől, nem áll módunkban cserejegyet biztosítani. Megrongálódott, olvashatatlan jegyét sem áll módunkban elfogadni.

Helyszín

4. A Helyszín területén vagy annak környezetében mindenki saját felelősségére parkol, a gépjárművekért és a gépjárművekben hagyott tárgyakért a Promoter felelősséget nem vállal.

5. A látogatók biztonsága érdekében a Promoter a bejáratnál bárkit indoklás nélkül megmotozhat. A motozást megtagadó személyek belépését a Promoter megtagadhatja vagy eltávolíthatja a Helyszínről.

6. A Rendezvény területén köteles a jegyének megfelelő útvonalon haladni, és az állóhelyi területeket kellő óvatossággal, a megfelelő lépcsőket és utakat használva megközelíteni.

7. A Promoter fenntartja magának a jogot, hogy az ülőhelyek kiosztását (ha ilyen már van) előzetes értesítés nélkül megváltoztassa.

8. A Promoter fenntartja magának a jogot, hogy a Helyszínről valamilyen okból kifolyólag bárkit kiutasítson, vagy belépését megtagadja.

9. A Helyszínen, a látogatók biztonsága érdekében a Promoter zártláncú kamerarendszert üzemeltet. A látogató a területre való belépéssel hozzájárul, hogy biztonsági okokból róla felvételek készüljenek és azokat a Promoter felhasználja vagy a rendőrségnek bármilyen ügyből kifolyólag további felhasználásra továbbadja.

10. A Helyszínre és a parkolók területére állatot bevinni tilos. Továbbá tilos a felsorolásban szereplő tárgyak Helyszínre történő behozatala: jogszabályban meghatározott, közbiztonságra különösen veszélyes tárgyak, eszközök; szúró, vágóeszközök; önkényuralmi jelképek; üveg; drón; segway; kerékpár; roller; gördeszka; elektromos vagy robbanómotoros motorkerékpár; pirotechnika; lézer eszközök; bárminemű ülőalkalmatosság; hűtőtáska; 20 litert meghaladó hátizsák; napernyő és bármilyen más tárgy behozatala, amely fegyverként használható és/vagy a közbiztonságot veszélyezteti. A fenti felsorolásban szereplő tárgyak bármelyikével érkező látogató belépését a Promoter megtagadja.

11. Az étel- és italbevitel korlátozása a versenypályán: maximum 0,5 liter folyadék /fő (víz és egyéb alkoholmentes italok, üdítő, sör, egyéb) és 4 db szendvics / fő. A Hungaroring területén fogyasztásra alkalmas ivóvíz áll a látogatók rendelkezésére.

12. A látogató tudomásul veszi, hogy a motorversenyzés, a Rendezvény és az egyes kapcsolódó események (korlátozás nélkül beleértve a betétversenyeket) veszélyesek és azokon saját akaratából és saját felelősségére vesz részt. A Promoter, a rendfenntartó szervek, a Jogtulajdonosok, a Federation Internationale de l’Automobile és annak leányvállalatai, a Rendezvény szervezésében részvevő személyek (a tisztségviselőket, a bírókat, a mentő és egészségügyi személyzetet is beleértve), a versenyzők és a pilóták (amely felek, ahol az releváns az igazgatókat, a tisztségviselőket, az alkalmazottakat, az ügynököket, a vállalkozókat és az alvállalkozókat is magukba foglalják) a magyar jog által engedélyezett maximális mértékben nem felelősek az Önnek és az Ön tulajdonában bármilyen módon okozott bármilyen veszteségért és kárért (azzal a kitétellel, hogy a jelen feltételekben foglaltak nem korlátozzák és nem zárják ki (1) a felelősséget a fent említett felek által gondatlanságból kifolyólag okozott személyi sérülésért vagy halálért, és (2) a fent említett felek bármelyike által csalárd félrevezetés vagy csalás által okozott sérülést).

13. A Rendezvény területén elvárt a körültekintő, tiszteletteljes és a biztonságot szem előtt tartó viselkedés, valamint a látogató köteles betartani a biztonsági szolgálat munkatársai és a rendezők által adott utasításokat és biztonsági intézkedéseket.

14. A Rendezvény ideje alatt a zajszint nagyon magas lehet a Helyszínen. Javasoljuk, hogy a versenyek és az élő koncertek alatt (ha ilyen van) használjon füldugót a halláskárosodás esélyének csökkentése érdekében. 

15. A közbiztonság érdekében a Promoter fenntartja magának a jogot, hogy Önt a biztonság érdekében bármikor a pálya elhagyására szólítsa fel. A Rendezvény befejezése után a helyszínre való belépés és visszatérés nem engedélyezett.

Árusítás

16. A Helyszínen hivatalos értékesítés folyik. Hivatalos engedéllyel nem rendelkező árusoktól tilos a vásárlás. A Helyszínen és a hivatalos parkolók területén semmilyen személy nem ajánlhat fel semmilyen árut (irodalmat is beleértve) sem ingyen, sem ellenszolgáltatásért.

Dohányzás

17. A Helyszínen dohányozni csak az arra kijelölt helyeken lehetséges, ahol ezt külön tábla jelzi. A lelátókon történő dohányzás szigorúan tilos.

Felvételek készítése

18. A Rendezvény látogatója az eseménnyel kapcsolatban személyes elektronikai eszközzel (fényképezőgép, kamera, mobiltelefon stb.) készített hang-, kép-, audio-vizuális felvételt, adatot kizárólag személyes/privát/nem kereskedelmi célra használhatja fel.

19. A Rendezvény látogatásának feltétele, hogy a látogató elfogadja, hogy (a) bármilyen fent említett felvétel, adat vagy kép bármilyen közreklám, közzététel vagy kereskedelmi haszonszerzés céljából vagy bármilyen más célból (a magáncélú felhasználást ide nem értve) történő felhasználása a Promoter és a Jogtulajdonos előzetes írásos beleegyezése nélkül szigorúan tilos és a látogatási feltételek megszegéséből eredő felelősségre vonást vonhatja maga után; és (b) a Promoter vagy a Jogtulajdonos kérésére a Rendezvényen vagy a Rendezvénnyel kapcsolatban készített/rögzített/eltárolt bármely képre vagy felvételre vonatkozó szerzői jogot és minden más szellemi tulajdonhoz fűződő jogot írásban át kell ruháznia a Jogtulajdonosrara; és (c) a Jogtulajdonos (és bármilyen a Jogtulajdonos által időről időre meghatalmazott  harmadik fél) bármilyen közzététel, kiállítás vagy közvetítés (beleértve bármilyen reklám vagy promóciós irodalmat, kampányt és anyagot) céljára vagy azzal kapcsolatban világszerte bármilyen médiában és a Jogtulajdonos által jóváhagyott médiában felhasznál bármilyen a Helyszínen készített hang-, kép-, audio-vizuális felvételt, amelyek tartalmazhatnak képeket/felvételeket a látogatóról, a látogató hangjáról, továbbá látogató lemond személyiségi és titoktartási jogáról a szükséges mértékig ilyen felhasználás engedélyezésére.

Reklám, Rendezvény neve, védjegy

20. Senki nem használhatja a Rendezvény nevét vagy annak egy részét (semmilyen rövidítését vagy idegen nyelvű változatát), vagy bármilyen logót vagy grafikai eszközt a Rendezvénnyel kapcsolatban semmiféle kereskedelmi célra a Promoter és a Jogtulajdonos előzetes írásos beleegyezésének megszerzése nélkül.

21. A hivatalos árun és egyéb motorsport vonatkozású jóhiszeműen viselt ruházaton kívül a Helyszínre nem vihető be, nem használható, ott nem tehető közzé semmilyen reklám, promóciós vagy marketing anyag.

A Promoter fenntartja magának a jogot bármely személy Helyszínre történő belépésének megtagadására (vagy Helyszínről történő eltávolítására), amennyiben (a) a látogatási feltételeket nem tartja be; (b) nem rendelkezik érvényes jeggyel; (c) olyan jegy birtokában van, amely a látogatási feltételekkel nem egyetértésben lett eladva vagy felhasználva vagy (d) az egészségügyi és biztonsági előírások alapján vagy a közrend fenntartása érdekében.

Az értékesítés fenti feltételeire a magyar jog az irányadó, azokat a magyar jog szerint kell értelmezni.




Időterv

IdőpontSorozatEsemény
08:30 - 08:40FIA ETCR1. időmérő
08:55 - 09:05FIA ETCR2. időmérő
09:15 - 10:00FIA WTCR1. szabadedzés
10:20 - 10:35ERA1. időmérő
10:55 - 11:10ERA2. időmérő
11:35 - 12:05GOODYEAR FIA ETRC1. verseny
12:25 - 12:35FIA ETCR
1. időmérő
12:50 - 13:00FIA ETCR
2. időmérő
13:10 - 13:40FIA WTCR2. szabadedzés
14:55 - 15:03FIA ETCR1. negyeddöntő
15:11 - 15:19FIA ETCR2. negyeddöntő
15:35 - 16:35FIA WTCRidőmérő
17:00 - 17:25ERA1. verseny
17:45 - 17:53FIA ETCR1. negyedöntő
17:56 - 18:04FIA ETCR2. negyeddöntő
18:55 - 19:25GOODYEAR FIA ETRC
2. verseny
20:05 - 20:13FIA ETCR1. elődöntő
20:21 - 20:29FIA ETCR2. elődöntő
IdőpontSorozatEsemény
08:35 - 09:00ERA2. verseny
09:10 - 09:30GOODYEAR FIA ETRC
2. időmérő
09:35 - 09:45GOODYEAR FIA ETRC
2. Super Pole
10:10 - 10:18FIA ETCR
1. elődöntő
10:26 - 10:34FIA ETCR
2. elődöntő
11:20 - 12:00FIA WTCR1. verseny
12:35 - 13:05GOODYEAR FIA ETRC
3. verseny
13:15 - 13:45WABERER'S CORSOFelvonulás
14:11 - 14:26FIA ETCR
DHL Super döntő
15:15 - 15:45GOODYEAR FIA ETRC
4. verseny
16:30 - 17:05FIA WTCR2. verseny
18:21 - 18:36FIA ETCRDHL Super döntő



Megközelítés


Közösségi közlekedés


Közösségi közlekedés

Volánbusz járatok - Menetrend

A 321-es jelzésű, menetrendszerinti gyorsjáratok közlekednek az M3-as autópályán Budapest és Mogyoród között a HUNGARORING, az AQUARENA, valamint Mogyoród, Ipari park és Mogyoród, Templom tér megállóhelyek érintésével.


Gépjármű


Autópályán

A Hungaroring versenypálya az M3-as autópályán közelíthető meg. A Budapest felől érkezők az autópályát a jelzésnek megfelelően a 19-es lehajtónál hagyja el és a jelzőtáblákat követve közelítse meg a versenypályát. A Nyíregyháza felől érkezők az autópályát a jelzésnek megfelelően a 23-as lehajtónál hagyja el és a jelzőtáblákat követve közelítse meg a versenypályát.

Városon keresztül

A Hungaroring versenypálya Mogyoród és Kerepes település irányából is megközelíthető. Mogyoród irányból a Kerektóhoz érve a 2-es, illetve 8-as kapu felé haladva érheti el ingyenes parkolóinkat. Kerepes irányából Szilasligeten keresztül a 3-as, illetve 2-es kapu felé haladva érheti el ingyenes parkolóinkat.


  • Kezdődik2022. 06. 11. 09:00
  • Vége2022. 06. 12. 18:00