HU | EN

 

Blancpain GT Series – Sprint Cup

2018. szeptember 1-2.

GT és Formula autó csodák a Hungaroringen

Szeptember első hétvégéjén ismét ingyenesen látogatható versenyhétvége kerül megrendezésre a Hungaroringen, a Blancpain GT Series – Sprint Cup.

A fő esemény a névadó széria, amely már sokadik alkalommal tér vissza a Hungaroringre. Érdekessége, hogy Európában ebben a versenysorozatban vesz részt a legszínesebb márkákat felvonultató 5-600 lóerős GT3-as mezőny, a legnagyobb számú autóval - mint például a BMW az M6 GT3-mal, a Ferrari a 488 GT3-mal, vagy akár a Porsche a 911 GT3 R-rel. Félgyári csapatok, gyári pilóták mérik össze a tudásukat ebben a népes mezőnyben az egyórás futamokon. Nemcsak a pályán, de a boxokban is precíz, gyors munkára van szükség – minden autóban két pilóta váltja majd egymást a versenyfutamokon.

Akik a formula autó versenyeket szeretik, azok készüljenek, mert ezen a hétvégén a méltán népszerű Formula Renault Eurocup sorozat is jelen lesz a Hungaroringen. Ebben a kategóriában az ifjú tehetségek bontogatják szárnyaikat és próbálnak bizonyítani, így közel 30 autós mezőnyre, és látványos csatákra van kilátás. A hétvége programját még az idén indult és máris rendkívül népszerű – magyar indulóval is büszkélkedő - GT4 European Series, és a Blancpain GT Sports Cup sorozat színesíti majd.

A szeptember 1-jén és 2-án megrendezésre kerülő hétvégén a nézőtér ingyenesen látogatható, de a paddockba is kedvező áron be lehet jutni.

 

További információ: +36 30 828 5845


Hungaroring Sport Zrt. levelezési cím: H-2146 Mogyoród, Pf. 10. cím: 2146 Mogyoród, Hungaroring út 10.
Telefon.: +36 28 444 444 Fax: +36 28 441 860, E-mail: office@hungaroring.hu
©1986-2018 . hungaroring sport zrt. minden jog fenntartva. ©2018 formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved. f1 formula 1, f1 fia formula one world championship, formula 1, formula one f1 and translations thereof are trademarks of formula one licensing bv, a formula one group company. licensed by formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-88004/2015.