-->

Norris másodszor nyert a Hungaroringen!

Lando Norris magabiztos győzelmet aratott a 41. Magyar Nagydíjon, amelyet teltház előtt tartottak meg – a négy nap alatt több, mint 310 ezer néző követte élőben az eseményeket a Hungaroringen.

A célegyenes előtt a lelátók piros-fehér-zöldbe öltöztek, a magyar Himnusz kristálytiszta hangon szólalt meg, a Formula 1-es pilóták felsorakoztak a célegyenesen a zsúfolásig megtelt lelátók előtt – olyan pillanat volt ez, amelyet aligha felejt el bárki, aki átélte. 

Az előző két évben a magyar pályán kettős sikert ünneplő McLaren idei első győzelmére hajtott, s erre új fejlesztési csomagjának köszönhetően jó esélye is volt. Noha a világbajnoki címvédő Lando Norris indult az élről, egy ideig úgy tűnt Oscar Piastri lesz a befutó, ám ő a Carlos Sainz-cal történt ütközés után kiesett (kék zászlónál előzve), így Norris pezsgőzhetett a dobogó legfelső fokán. 

„Nagyon fáradt vagyok – vallotta be a verseny után Norris, aki Magyar Péter miniszterelnöktől vehette át a győztesnek járó Herendi trófeát. – Ha őszinte akarok lenni, nem tudom, mi történt a verseny elején: háromszor-négyszer megúszott alattam az autó, miközben Oscar elhúzott, úgyhogy rá kellett lépnem a gázra, hogy megpróbáljam hibára kényszeríteni.  Nagyon jó volt a versenytempóm, talán az egyik legjobb a pályafutásom során, az autót pedig remek volt vezetni.” 

S úgy látszik, a győzelem meghozta a harci kedvét és az önbizalmát, mert hozzátette: hisz abban, hogy fenn tudják tartani ezt a remek teljesítményt, és tudnak még versenyt nyerni az idén. 

A dobogó második fokára saját maga számára is váratlanul a négyszeres világbajnok Max Verstappen állhatott fel: „Nem számítottam rá, hogy ma dobogón végzek, de keményen megdolgoztunk érte. Az első boxkiállás után megláttam a lehetőséget, és tudtam, ez az egyetlen esélyem. Jók vagyunk féktávon, ez segített Lewis (Hamilton) elé kerülnöm. Nagyon örülök, hogy végül második lettem.” 

A két világbajnokot a dobogóra az egyelőre még csak vb-aspiráns Kimi Antonelli kísérhette fel: „Kemény verseny volt, nagyon nehéz volt előzni, ezért valamit ki kellett találnunk. Megpróbáltuk az egykiállásos taktikát, de a gumik nem bírták, úgyhogy ki kellett állnunk. Örülök a dobogónak, jó így elmenni a nyáriszünetre. Jó kármentés volt ez, de igyekeznünk kell, mert nem lesz könnyű a szezon második fele.” 

Most tehát következik egy rövid pihenő, a Magyar Nagydíj azonban gondoskodott róla, hogy jó ideig legyen miről beszélni.