HU | EN
Hungaroring Sport ZRt.

 

A zengős Huff a pole-ban, Michelisz a harmadik helyről rajtol!

2021. augusztus 21. 19:11

Michelisz Norbert a harmadik helyről várhatja a lámpa szabad jelzését a túraautó-világkupa hungaroringi viadalán – a Hyundai magyar versenyzője szombat este őszintén bevallotta, hogy nem számított ilyen előkelő rajthelyre. És azt is elárulta, hogy miért.

„Az első szabadedzésen nem éreztem magam komfortosan az autóban, ez az eredményen is látszott, de azután változtattunk a beállításokon, és elkezdett fokozatosan javulni a teljesítményem, és folyamatosan nőtt az önbizalmam is – mondta Michelisz. –  A harmadik hely így is várakozáson felüli eredmény, hiszen előzetesen a hetedik-tizedik hely környékére pozicionáltam magunkat, ez sokkal jobb, és nagyon örülök neki, hogy így van. Mindent megteszek majd, hogy dobogóra állhassak a magyar szurkolók előtt, mert ők nagyon sokat tettek hozzá ehhez az eredményhez.”

A pole pozíciót a brit Rob Huff harcolta ki – nem az első alkalommal, de most először magyar csapat, a Zengő Motorsport színeiben.

„Nagyon jó ez az eredmény, nagy köszönet illeti érte a csapatot, amely nem adta fel, egyre csak harcolt a jobb eredményért – nyilatkozta Huff. – Ez a helyszín különleges számomra, már akkor az volt, amikor Michelisz Norbi csapattársaként 2016-ban itt versenyeztünk, és azóta is érzem a felém áradó szeretetet, nagyszerű a magyar közönség, jó lenne itt dobogóra állni egy magyar csapat színeiben.”

A mezőny másik két magyar versenyzője közül Tassi Attila technikai gondokkal küszködött mindkét szabadedzésen, úgyhogy az első összefüggő, tiszta köreit az időmérő edzésen tudta megtenni, ami ideálisnak semmi esetre sem nevezhető. A Honda magyar pilótája (aki egyébként a hatodik helyen áll az összetett pontversenyben) a 14. helyről várhatja a lámpa szabad jelzését, úgyhogy nem számíthat könnyű futamokra.

Így van ezzel Boldizs Bence is, aki egyszerűen nem tudott mit kezdeni az autójával, bármilyen irányba és bármilyen drasztikusan változtattak a beállításokon, semmi sem hozta meg az áttörést, nem tudott javítani a köridején, így a 22. helyről várja a vasárnapot.

A Pure ETCR mezőnye először méreti meg magát a Hungaroringen, soraiban Nagy Dániellel, akinek annak ellenére nincs oka panaszra, hogy még mindig nem ismeri tökéletesen az autót, és jóformán a versenyhétvégéken kell kijavítani a hibákat, mert máskor nem ül benne. Ehhez képest pénteken kipróbálta, milyen érzés a kéttonnás autóval 250 km/órás sebességgel repeszteni a célegyenes végén, és elárulta, a féktávnál nem vett levegőt.

„Teljesen másként kell vezetni ezt a kocsit, mint egy normál túraautót, más íveket kell használni, és nagyon figyelni, hogy mikor lép az ember a gázra” – mondta Nagy Dániel, akire vasárnap egy időmérő edzés és egy szuperdöntő vár.

 

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA, 4. FORDULÓ, HUNGARORING

A rajtsorrend: 1. Rob Huff (brit, Cupra León) 1:51.993, 2. Urrutia (uruguayi, Lynk & Co) 1:52.290, 3. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai Elantra) 1:52.342, …14. Tassi Attila (magyar, Honda Civic) 1:52.946, …22. Boldizs Bence (magyar, Cupra León) 1:54.205






Hungaroring Sport Zrt. levelezési cím: H-2146 Mogyoród, Pf. 10. cím: 2146 Mogyoród, Hungaroring út 10.
Telefon.: +36 28 444 444 Fax: +36 28 441 860, E-mail: office@hungaroring.hu
©1986-2021 . hungaroring sport zrt. minden jog fenntartva. ©2021 formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved. f1 formula 1, f1 fia formula one world championship, formula 1, formula one f1 and translations thereof are trademarks of formula one licensing bv, a formula one group company. licensed by formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-88004/2015.