HU | EN

 

Hamilton hatodszor a Hungaroringen!

2018. július 30. 09:20

Lewis Hamilton nyerte meg a 33. Rolex Magyar Nagydíjat, amely 87 ezer néző előtt zajlott a Hungaroringen – a négy nap alatt összesen 210 ember volt kíváncsi arra, mi történik a mogyoródi dombok között, ami az utóbbi évek legjobbja.

A brit pilóta már eddig is egyedüli csúcstartó volt a magyar aszfaltcsíkon a győzelmek tekintetében, vasárnap pedig hatra növelte sikerei számát egy olyan futamon, ami akció-dúsnak jóindulattal sem volt nevezhető, viszont a végére egy-két ütközés miatt azért maradt tanakodnivaló a felügyelő testületnek is.
A lényeg azonban, hogy az időmérő edzés ezúttal is meghatározta a Magyar Nagydíj végkimenetelét: a szombati száraz-esős kvalifikáción az első rajthelyet megszerző brit gyakorlatilag végig dominált a versenyen, és végül viszonylag simán tudott nyerni.

„Micsoda gyönyörű nap! Elképesztő közönség előtt autóztunk, a csapat pedig remek munkát végzett. Úgy jöttünk ide, hogy tudtuk, a Ferrari nagyon gyors lesz, úgyhogy ennyi ponttal távozni bónuszt jelent számunkra – megérdemeljük a nyári szünetet. De visszatérve a versenyre: hatalmas volt a hőség, teljesen kicsinált a verseny végére” – mondta Hamilton, aki azt is elárulta, hogy nem dől hátra a nyugágyában az előttünk álló nyári szünetben, hanem folytatja az edzéseket és készül a második nagy menetre.
A brit címvédő mögött Sebastian Vettel érkezett, aki a negyedik helyről rajtolva csípte el a dobogó második fokát. „Jól rajtoltam a keményebb abroncsokon, és harmadikként fordultam, ami szerintem egész jó. A második hely nem egészen az, amit reméltünk ezen a hétvégén, de a maximum, amit a mai napból ki tudtunk hozni” – mondta Vettel, aki a verseny finisében ütközött Valtteri Bottasszal, de szerencsésen megúszta a balesetet. Miközben a finn Mercedese „lógatta az orrát”, a német viszonylag gondmentesen tovább tudott menni.
Mivel utóbb Bottas ütközött Daniel Ricciardóval is (ezért 10 másodperces büntetést és két pont levonást kapott a verseny végén), lecsúszott a dobogóról, amelyet Kimi Räikkönen szerzett meg, így végül Hamiltonon kívül két Ferrari-pilóta vihette haza a gyönyörű Herendi porcelán díjakat.

„Azt hiszem, ez volt a legjobb eredmény, amiben reménykedhettünk ezen a napon – nyilatkozta Räikkönen a verseny végén. – A rajtom nem volt ideális, azt hiszem, ebben fejlődnünk kell. Az első boxkiállás után utolértem Bottast, de nem volt esélyem megelőzni, ezért úgy döntöttünk, hogy másodszor is kiállok kereket cserélni, hátha úgy sikerül pozíciót nyerni. Jó volt a tempónk, de mit tehetnénk? Néha így alakulnak a dolgok, és legalább értékes pontokat szereztünk.”

A show-t egyébként Räikkönen kisfia, Robin lopta el, aki pezsgő helyett szénsavas ásványvízzel locsolta édesapját a verseny végén. „Ő mindig boldog, nagyon aranyos” – mondta az édesapa.





Hungaroring Sport Zrt. levelezési cím: H-2146 Mogyoród, Pf. 10. cím: 2146 Mogyoród, Hungaroring út 10.
Telefon.: +36 28 444 444 Fax: +36 28 441 860, E-mail: office@hungaroring.hu
©1986-2018 . hungaroring sport zrt. minden jog fenntartva. ©2018 formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved. f1 formula 1, f1 fia formula one world championship, formula 1, formula one f1 and translations thereof are trademarks of formula one licensing bv, a formula one group company. licensed by formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-88004/2015.