HU | EN
Hungaroring Sport ZRt.

 

Magyar gyerekek kérdezhettek az F1-es pilótáktól

2021. július 30. 15:38

Az idén először magyar gyerekek is kérdezhettek a Formula 1-es pilótáktól, és egészen érdekes válaszok születtek. Kiderült például, hogy Carlos Sainz Jr. még mindig ír levelet a Mikulásnak, hogy Leclerc kipróbálta az 1951-es Ferrarit és szívesen versenyezne is vele, ha kívánhatna egyet, Gasly Sennát szeretné csapattársnak, mert sokat tanulhatna tőle, míg Vettel első telefonja egy 5110-es Nokia volt.

 

LECLERC, STROLL
Sziasztok! Réka vagyok, és a következő a kérdésem: versenyeznétek egy ‘50-es vagy ‘60-as évekbeli autóval? Ha a válasz igen, melyik legenda autóját választanátok? Köszönöm, sok szerencsét a Hungaroringen! 

 

Stroll:
Az élvezeti érték miatt igen, a biztonság miatt viszont nem igazán. Te vezettél egyet mostanság, nem?

Leclerc:
Igen. Jókor jön a kérdés, az előző versenyhétvégén ugyanis beülhettem az 1951-es Ferrari volánja mögé. Azzal nyert először Formula 1-es futamot a Ferrari. Hihetetlen volt, nagyon élveztem. Kipróbálnám versenykörülmények között is, szerintem jól szórakoznánk. Persze ahogy Lance mondta, eléggé veszélyes lenne. Ettől függetlenül szívesen versenyeznék egy hasonló autóval.

Stroll:
Ezzel a kérdéssel tesztelitek a tudásomat a Formula 1 történelméről, ami sajnos nem túl nagy. Valamivel, amin van legalább biztonsági öv.

Ki volt a gyerekkori hősöd, Lance?

Stroll:
Schumacher, hiszen az ő sikerein nőttem fel. Én inkább a ‘80-as, ‘90-es évekből választanék. Azok az autók valóságos szörnyetegek voltak. V12-es motorok, nagy mechanikai tapadás, és óriási fizikai igénybevétel. Nem voltak szervó-kormányok, és a váltó sem a kormányon volt. Egy ilyen autót élveznék vezetni.

 

RAIKKÖNEN, RICCIARDO

Sziasztok, Csongor vagyok. Szerintetek milyen lesz a Formula 1 2050-ben? Sok sikert!

 

Räikkönen:
Elektromos. Talán. Nem tudom. Ki tudja, milyen lesz a világ húsz év múlva. Remélhetőleg még itt leszünk, hogy lássuk. 

Ricciardo:
Fogalmam sincs. Mi már biztosan nem fogunk versenyezni akkor. A sport rajongójaként reméljük, hogy jó és érdekes lesz továbbra is, bárhogy is nézzen ez ki. Remélem, még lesz az autón kormány, és nem egy robot fog vezetni helyettünk, illetve nem joystickkal kell irányítanunk.

 

SAINZ, OCON
Sziasztok, Csongor vagyok. Mi volt a legnagyobb hazugság, amit a szüleitek mondtak nektek, és mikor tudtátok meg az igazságot? Köszönöm!

 

Ocon:
Sajnálom, hogy most sok gyerek kedvét elrontom, de természetesen a Mikulás volt az. Nagyon csalódott voltam, amikor megtudtam, hogy valójában nem létezik. A szülőknek üzenném, hogy ne mutassák meg ezt az interjút a gyerekeiknek.

Sainz:
Én még mindig írok leveleket a Mikulásnak. 

Ocon:
Még mindig írsz neki?

Sainz:
Igen, december 6-án! Mi volt a legnagyobb hazugság? Kérek gondolkodási időt!

Carlos, volt valami, amit édesapád mondott a motorsportról, és nem volt igaz?

Sainz:

Sajnos minden, amit mondott, igaz. A jó dolgok, és a rosszak is. Kell még egy kis idő, hogy átgondoljam, ez nehéz kérdés. Ezzel most megfogott.

Ocon:
A kisegér története?

Sainz:
Ne mondj el mindent a gyerekeknek! Nem tudok most válaszolni, adjatok egy kis időt és visszatérünk rá. 

 

 

GASLY, MAZEPIN
Szabi: Ha választhatnátok egy harmadik versenyzőt a csapatotokba, ki lenne az, és miért? Lehet bárki a jelenlegi mezőnyből, vagy a múltból is.

 

Gasly:
Ayrton. Könnyű választás volt, hatalmas rajongója vagyok. Sokat tanulhatnék tőle. 

Mazepin:
Én Pierre-t választanám. Még sosem versenyeztem ellene csapattársként. Jó srác…

Gasly:
22 éves vagy? Vagy 23?

Mazepin:
22. Azt hittem azt kérdezed, hogy 2022-ben csapattársak leszünk-e. Lejár a szerződésed?

Gasly:
Ki tudja, mit hoz a jövő.

 

 

ALONSO, VETTEL

Sziasztok, Kristóf vagyok. Hány évesek voltatok, amikor megkaptátok az első mobiltelefonotokat? A szüleim nem akarnak venni nekem. Sok szerencsét!

 

Vettel:
Szerezhetünk neked egyet. Egyébként nagyon jó a kérdés. Öregek leszünk ebben. Mindenki meglepődik majd azon, milyen számot mondunk.

Alonso:
Próbálok emlékezni. Azt hiszem, akkoriban gokartoztam, tehát valószínűleg... 16 éves lehettem.

Vettel:
Ennek utána kell néznem, pontos szeretnék lenni. A modellre emlékszem, egy Nokia 5510-es volt. Emlékszel rá?

Alonso:
Nem, arra nem. Próbálom az agyam kapacitását a versenyzésre fordítani.

Vettel:
5110 volt. Vagy 5510? Nem, 51 10. Várjunk… Igen, 5110.

Alonso:
Hány éves voltál?

Vettel:
Próbálok rájönni, hogy mikor jelent meg.

Sebastian, szerintem elég lesz, ha mondasz egy körülbelüli életkort.

Alonso:
Nem-nem!

Vettel:
Körülbelült nem mondok, precíznek kell lenni. 1998. Az nem lehet, mert később kaptam meg, de ez a telefon volt az. Végülis van benne valami, mert kicsit fiatalabb vagyok nálad. 13 vagy 14 éves lehettem.

Alonso:
Akkor már volt mobilod?

Vettel:
Igen, de akkoriban teljesen ártalmatlan volt, mert még csak telefonálni tudtál vele. 

Alonso:
Ez igaz.

Vettel:
Vagy üzenetet küldeni, de az nagyon sok időbe telt.

Alonso:
Volt rajta egy kígyós játék, mindig azzal játszottam.

Vettel:
Kristóf mennyi idős?

Azt nem árulta el, de biztos, hogy nincs még 13 éves. 

Vettel:
Vegyünk neki egyet, és adjuk oda egy dobozban, amire az van írva, hogy kibonthatod, ha… Te hány éves voltál?

Alonso:
16.

Vettel:
Én pedig mondjuk 13. Válasszuk az arany középutat, 14 és fél éves korában kibonthatja. Sőt, legyünk nagylelkűek, elég lesz neki betölteni a 14-et. Viszont addigra valószínűleg már nem fog kelleni neki, mert túl régi lesz. Vegyünk neki egy Nokia 51 10-est.

 

 

HAMILTON, BOTTAS

Sári: Vannak fogyatékkal élő, kerekesszékhez kötött barátaitok? Gyakran találkoztok velük? Kísértek már el futamra, hogy élőben lássanak titeket versenyezni? 

 

Hamilton:

Mosolyt csalt az arcomra! Az öcsémnek központi idegrendszeri sérülése van. Hétéves korom óta láttam, hogy ez mivel jár. Hihetetlenül inspiráló! Rajta keresztül pedig megismertem a kórházban másokat is. Klinikákról klinikákra jártunk, hogy hátha valahol tudnak javítani az állapotán. Eljött versenyekre, már nagyon fiatalon is. 2-3 évesen volt egy nagyon komoly műtétje, amikor elvágták a laza ínszalagjait a lábában és az ágyékában. Ezután jó pár hónapra kerekesszékbe került. Megtapasztaltam, milyen megbirkózni egy ekkora kihívással. Nagyon nehéz időszak volt. Elképesztő volt látni, hogy hogy viselte. Sosem adta fel, és mindenkinek az életébe boldogságot csempészett. Nekünk tennünk kell azért, hogy bátorítsuk ezeket az embereket, és hogy hozzáférhetőbb legyen számukra a Forma-1. Nem sok fogyatékkal élőt látni a gyárakban vagy a pálya mellett, nem igazán tudnak ide bekerülni.

Bottas:

Azt hiszem, négy éve találkoztam egy angol gyermekkel, Oliverrel, akinek nagyon kemény gyerekkora volt, a nagy részét kerekesszékben töltötte. Az egyik versenyre befestette a haját kékre, a csapat pedig kiszúrta az egyik közösségi oldalon. Elintéztünk vele egy meglepetés találkozást vele az angliai Mercedes-Benz Worldben. Elvittük egy körre egy G-osztályos autóban terepre. Élete legjobb napja volt! Azóta egyszer találkoztam vele, de nem telik el úgy versenyhétvége, hogy ne üzenne nekem sok szerencsét kívánva. A futamok után pedig mindig ír, hogy nézte a versenyt. Elmeséli, hogy mekkora motiváció dolgozik benne, hogy menjen tovább, és ne adja fel. Én pedig mindig próbálom bátorítani. Remélem, miután rendeződik a vírushelyzet, akkor újra találkozhatok vele, és lehet egy újabb közös programunk.

 

 

NORRIS, VERSTAPPEN

Sziasztok, Izabella vagyok Badacsonytomajból. Azt szeretném kérdezni, hogy szerintetek melyik fontosabb egy versenyzőnél, az akaraterő, vagy a gyakorlás? 

 

Verstappen:

Tehetséggel messzire lehet jutni, de nem szabad belelustulni. Dolgozni is kell mellette, mert számos tehetséges ember van a világon, akik tudnak gyorsan autót vezetni. Továbbá fontos, hogy a pályán kívüli hozzáállásoddal is valahogy az ellenfelek fölé kerekedj. 

Norris:

Max jól mondta! Ha valaki tehetséges, akkor a gokarttól eljuthat egészen a Formula 3-ig, vagy Formula 2-ig. Sőt, talán az F1 sem elképzelhetetlen. Amikor a világ legjobb 19 pilótája ellen versenyzel, beleértve a csapattársadat is, akkor nem hagyatkozhatsz pusztán a tehetségedre, mert esélyes, hogy a többiek sem ezt teszik. Messzire juthatsz vele, de ha a legjobbak közé akarsz érni, akkor keményen is kell dolgozni.

 

LATIFI, PEREZ

Sziasztok, Miksa vagyok! Melyik a nehezebb része a szezonnak, az otthoni felkészülés, az autó beállítása a csapattal, a futamok utáni regenerálódás, vagy maga a versenyhétvége? Jó hétvégét, köszönöm a választ!

 

Latifi:

A hétvége vagy a verseny legnehezebb része…

Perez:

Szerintem a szombat! Ott fontos, hogy kihozzuk magunkból a maximumot a jó időmérő érdekében. Ha a hétvége első körei jól sikerülnek, akkor az azt jelenti, hogy az addig befektetett felkészülés és kemény munka meghozta a gyümölcsét. Ha rosszul sül el, akkor jó eséllyel annyi a hétvégének.

Latifi:

Egyetértek! Az otthoni felkészülés adja magát. Nincs igazán arra mérce, hogy a pályán kívüli munka mennyire eredményes és hatékony. Sosem tudjuk, hogy milyen állapotban érkezünk meg egy versenyhétvégére. Rengeteget szimulátorozunk, beszélgetünk a mérnökökkel, és persze edzünk. Persze ha megsérülnénk a hétvége előtt, akkor nem lenne kérdés, mennyire felkészülten várjuk a futamot… Egyetértek Sergióval, az időmérőn kell leginkább a maximumot nyújtani, hogy minél jobb helyről indulhassunk a futamon. Mindennek össze kell állnia, mert az nagyban meghatározza a másnapi nagydíjat. 

 

 

CUNODA, RUSSELL

Sziasztok, Emma vagyok! Előfordult már veletek, hogy tüsszentenetek kellett futam alatt? Nekem mindig 3-4 jön egymás után, és ilyenkor becsukom a szememet. Nem féltek, hogy ilyenkor balesetet szenvednétek? Mit csináltok, amikor viszket az orrotok? Egy kézzel vezettek, amíg megvakarjátok? Köszönöm, sok sikert!

 

Russell:

Ez valóban egy érdekes kérdés! Veled történt már ilyen?

Cunoda:

Ha jól emlékszem, nem!

Russell:

Ma reggel egy interjú közben rám jött a tüsszentés. Annyira nevetséges volt, egy félig ásító mozdulattal próbáltam magamban tartani, és tovább beszélni… Úgy nézhettem ki, mint egy idióta! Ha tüsszentenem eddig nem is kellett, párszor előfordult, hogy meglátogattam volna egy wc-t… A tüsszentés eddig elkerült.

Cunoda:

Talán mégis előfordult egyszer! Levezető vagy kivezető körön, vagyis nem verseny- vagy tesztkörülmények között. Nem emlékszem pontosan, hol és mikor… Nem idén, valamikor tavaly, vagy tavalyelőtt.

 

 

GIOVINAZZI, SCHUMACHER

Sziasztok, Szabi vagyok! A kérdésem a következő: mire emlékeztet titeket a Hungaroring vonalvezetése?

 

Schumacher:

Van itt egy kép róla? Á, ott van! Engem egyfajta trófeára emlékeztet! Ott a talapzat, amire le lehet tenni. Kicsit deformált a kupa!

Ha elfordítanánk, akkor a kettes szektor egy arcra hasonlít!

Schumacher:

Arcra? És tényleg!

Antonio, téged mire emlékeztet?

Amikor vezetsz rajta, akkor érzésre hasonlít bármelyik másik pályára?

Giovinazzi:

Nem tudom, az arcos hasonlat tetszik!

Vezetésileg nekem a Hungaroringre hasonlít! 

Schumacher:

Egy forró pályára! Egyszer jöttem ide télen tesztelni, és akkor esett a hó! Már mindent megtapasztaltam itt.

Fotó: FIA Pool






Hungaroring Sport Zrt. levelezési cím: H-2146 Mogyoród, Pf. 10. cím: 2146 Mogyoród, Hungaroring út 10.
Telefon.: +36 28 444 444 Fax: +36 28 441 860, E-mail: office@hungaroring.hu
©1986-2021 . hungaroring sport zrt. minden jog fenntartva. ©2021 formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved. f1 formula 1, f1 fia formula one world championship, formula 1, formula one f1 and translations thereof are trademarks of formula one licensing bv, a formula one group company. licensed by formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-88004/2015.