HU | EN
Hungaroring e-sport bajnokság

 

Szárazon és vízen is edzettek: Hamilton, illetve Vettel a leggyorsabb

2020. július 17. 20:18

Megtartották az első edzésnapot a története során először zárt kapuk mögött zajló Magyar Nagydíjon – az első szabadedzést Lewis Hamilton, a második, esős tréninget Sebastian Vettel nyerte meg. Világosan megmutatkozott ugyanakkor: az időjárás az elkövetkező napokban alaposan megkavarhatja a sorokat.

De menjünk sorban, hiszen hosszúra nyúlt az első nap – a hazánkban ilyenkor szokatlan esős időjárás az egyes edzések menetét is megbolygatta (a Formula–3-as tréninget piros zászlóval félbe is kellett szakítani és elhalasztani) és a programot is megnyújtotta.

A péntek délelőtti első Formula–1-es szabadedzést még száraz pályán tartották meg, s ahogyan az várható volt, a Hungaroringen eddig hétszer diadalmaskodó Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, mögötte csapattársa, Valtteri Bottas végzett.

A két szabadedzés között azonban megérkezett az eső, úgyhogy a tréning elején elvétve láthattunk versenyautókat a pályán, és utóbb is a mezőnynek alig több mint a fele jutott el végül mért körig. A vízen Sebastian Vettel volt a leggyorsabb, de a zord körülmények miatt az eredménye nyilván meg sem közelítette a délelőtt mért időket.

„Az első edzésen jól ment a kemény gumikkal, sajnálom, hogy a délutánt ennyire megzavarta az eső – nyilatkozta Hamilton. – Furcsa, hogy nyár van, és már a harmadik hétvégén kell ilyen időben versenyeznünk. Személy szerint örülnék, ha száraz verseny és időmérő lenne, mert ez egy remek pálya száraz időben, esőben viszont meglehetősen trükkös. Nincs tökéletes autó, nincs tökéletes versenyző, igyekszünk a meglévő stabil alapokra építeni, mert az autónk remek, de még mindig tanuljuk, hogy reagál az apró változtatásokra. A magyar pálya fekszik a Red Bullnak, ezért úgy gondolom, jó kis csatára lehet majd számítani.”

Nos, a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen egyelőre egészen más véleményen van, főleg miután az első edzésen nyolcadik, a másodikon hetedik helyen végzett.

„Sajnálom, hogy ennyire esett, mert akkor többet autózhattunk volna, van mit javítani, az biztos – mondta Verstappen. – A pálya mindenkinek ugyanúgy csúszott, nem vagyok elégedett a mai nappal, de lesz egy éjszakánk gondolkozni és változtatni holnapra. Az egyensúly hiányzik az autóból leginkább, ezzel kell valamit kezdeni.”

A Ferrari színeiben Vettel és Leclerc a hatodik, illetve a hetedik helyen végzett az első edzésen, a másodikat viszont megnyerte a csapat német pilótája, míg a monacói a tizedik időt autózta. A szélsőséges körülmények miatt nyilván ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, ugyanakkor jó hír a Ferrari-drukkerek számára, hogy az új fejlesztésekhez nagy reményeket fűzött mindkét versenyző.

„Tudjuk, hogy az új fejlesztések működnek, ez akár sorsdöntő fordulatot is hozhat, de egyelőre úgy tűnik, ez nem most lesz – nyilatkozta még a csütörtöki médianapon Sebastian Vettel. – Persze, ezt csak valódi versenykörülmények között látjuk majd. Érdekesnek ígérkezik a vasárnapi futam…”

Ezt vehetjük akár ígéretnek is – főleg, ha egy négyszeres világbajnok mondja, akinek az utóbbi időben nem jött ki úgy a lépés, ahogy szerette volna, ezért is akar mindennél jobban bizonyítani.

Mindenképp említést kell még tennünk Valtteri Bottasról, aki szárazon és vízen is nagyon gyors volt – mindkét tréningen második helyet szerzett.

„Az első edzés jól ment, az autó rendben volt, egy kicsit küzdöttem az alulkormányozottsággal, de az könnyen javítható. Kár, hogy a második edzésen az időjárás miatt nem tudtunk annyit menni” – mondta Bottas.

A Formula–1-es mezőny legközelebb szombaton 12 órakor, a harmadik szabadedzésen gurul a Hungaroring aszfaltjára.






Hungaroring Sport Zrt. levelezési cím: H-2146 Mogyoród, Pf. 10. cím: 2146 Mogyoród, Hungaroring út 10.
Telefon.: +36 28 444 444 Fax: +36 28 441 860, E-mail: office@hungaroring.hu
©1986-2020 . hungaroring sport zrt. minden jog fenntartva. ©2020 formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved. f1 formula 1, f1 fia formula one world championship, formula 1, formula one f1 and translations thereof are trademarks of formula one licensing bv, a formula one group company. licensed by formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-88004/2015.