-->

Tetőfokán a hangulat: magyar sikerek a GT Open hungaroringi hétvégéjén

Tizenkét verseny, a két nap alatt tizenötezer néző, magyar sikerek – a csapatok és a szurkolók számára is elképesztő élményt nyújtott a GT Open-hétvége a Hungaroringen, ahol Molnár Martin pályafutása első hazai versenyén a dobogó második fokán ünnepelt (GB3), Walter Csaba és Zsigó Antal pedig kategória-harmadik helyen ért célba (GT Open). 


A története legnagyobb felújításán áteső és az idén negyvenedik születésnapját ünneplő Hungaroring a hétvégén megtelt élettel és adrenalinnal. Volt hőség szombaton, csepergő eső és felszáradó pálya vasárnap, sok biztonsági autós időszak és rengeteg izgalom – no és magyar sikerek. 

A GB3 kategóriában Molnár Martin először versenyzett hazai pályán, s bár a Hungaroring számára tulajdonképpen csak a közönség miatt „hazai” (legtöbbet életében Silverstone-ban versenyzett), ezt a versenyt várta a legjobban a szezon során. Nem is csoda! Az a rengeteg szeretet, amit a magyar szurkolóktól kapott, biztosan jó ideig elkíséri majd. És a magyar fiú dobogós helyezéssel hálálta meg a bizalmat! 

Miután a szombati első versenyen a pole-ból indulva negyedikként intette le a kockás zászló, Molnár Martin vasárnap a harmadik rajtkockából várhatta a lámpa szabad jelzését. Jól rajtolt, sikerült megtartania a pozícióját, és ott loholt az éllovasok nyomában. De következett egy biztonsági autós időszak, amely egy kicsit összezavarta a versenyzőket. A lényeg, hogy a második újraindításnál Martin megtartotta a második helyet. 

„Az újraindításnál megtartottam a második helyet, ám ezután elkövettem egy kisebb hibát, és pozíciót veszítettem Maxim Rehm-mel szemben, ám nem sokkal később elkezdett füstölni az autója és kiállt, így visszavettem a második helyet – nyilatkozta Molnár. – A verseny elején nem volt acélos a tempónk, de a hajrá nagyon jól alakult, úgyhogy elkezdtem közeledni az éllovasra. Végül második lettem, és örökre emlékezni fogok azokra a pillanatokra a dobogón. Nagyon köszönöm a szurkolók biztatását és támogatását – folyamatosan éreztem a belőlük áradó energiát, ami felspannolt, a verseny végén pedig elképesztő volt látni az örömüket.”

A fordított rajtrácsos futamon Molnár a 10. helyről rajtolt, és bízott egy erős pontszerzésben, ám összeakadtak mellette ketten, nem tudta őket kikerülni, és visszacsúszott az utolsó helyre, ahonnan remek előzésekkel a nyolcadik pozícióba küzdötte vissza magát. „Nem így terveztem, előrébb szerettem volna végezni, de így, ezzel a sok előzéssel, ez volt az év egyik legizgalmasabb futama számomra. Összességében elégedett vagyok a hétvégével, mert folyamatosan fejlődtem” – értékelt Molnár. 


A GT Open mezőnyében is volt magyar versenyző, a szlovákiai Bamota Racing színeiben ugyanis Zsigó Antal mellett Walter Csaba vezette az 500-as rajtszámú BMW-t. A szombati, rajtrács végi start után a páros hat helyet javított az időmérőn, ami azt jelentette, hogy a „darálóból” rajtolt. 

Kiélezett küzdelem zajlott a Hungaroring aszfaltcsíkján, Walter remekül kezdett és Zsigó úgy váltotta, hogy meg tudta védeni a megszerzett pozíciót, ami kategória-harmadik helyet hozott számukra. 

„Eredményes hétvégén vagyunk túl, pénteken még küzdöttünk a beállításokkal, de vasárnapra versenyképes autót sikerült összerakni, amiért köszönet illeti a csapatot – nyilatkozta Walter. – Nekem is kellett fejlődni, hiszen rég vezettem ilyen autót, sok improvizálásra és alkalmazkodásra volt szükség. Nagyon jó érzés volt ennyi néző előtt az egyik kedvenc pályámon, a Hungaroringen versenyezni!”

További három kategória küzdelmeit láthatta a népes közönség, amelynek a Hungaroring Classic révén egy kis időutazásban is része lehetett a főlelátó mögötti rendezvénytéren, ahol szebbnél szebb oldtimer autókat és motorokat állítottak ki, amelyek azután egy felvonulás erejéig mindkét este birtokba vették a versenypálya aszfaltját.