HU | EN

 

Hamilton indul az élről a Ringen!

2018. július 28. 22:27

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj esővel megfűszerezett időmérő edzésén, amelyet 66 ezer ember követett élőben a helyszínen. A tömött lelátókról akkor sem mozdultak a rajongók, amikor leszakadt az égi áldás – persze, butaság is lett volna, hiszen az idei szezon egyik legizgalmasabb, ha nem a legizgalmasabb kvalifikációját hozta a szombati nap.
Ha őszinték akarunk lenni, a péntek inkább Ferrari vagy Red Bull-fölényt ígért, ehhez képest az első sorból két Mercedes várhatja a lámpa szabad jelzését a 33. Rolex Magyar Nagydíjon, ugyanis Hamiltont csapattársa, Valtteri Bottas követte az időmérésen.

„A Ferrarik egész hét végén elképesztően gyorsak voltak, mi próbáltunk közel kerülni hozzájuk, utóbb pedig leszakadt az ég is, ami igazán izgalmassá tette a helyzetet. Az aszfaltcsík egyik fele még száraz volt kezdéskor, s csak fokozatosan lett vizes mindenhol a pálya, így fogalmunk sem volt, a kanyarokban milyen tapadása lesz az autónak. A végén pedig, amikor már tényleg ömlött az eső, inkább tiszta ívet próbáltunk találni, és lábujjhegyen átjutni a kanyarokon. Egy kicsit olyan volt, mintha balettoznánk” – nyilatkozta a verseny utáni sajtótájékoztatón Lewis Hamilton, akinek ez volt a 76. edzéselsősége, a Ringen pedig a hatodik.

Csapattársa, Valtteri Bottas igazság szerint egy jó rajtban reménykedik, mert ha sikerül elsőként fordulnia az első kanyarba, onnantól már bármi megtörténhet. A harmadik helyről Kimi Räikkönen indulhat, aki azt mondja, jobb is, rosszabb is lehetett volna. A végén az egyik Haas mögött nem látott semmit a vízpárában, így nem volt esélye, hogy megszerezze a pole pozíciót. De – ahogy a finn mondta –, vasárnap új nap jön, s ez egyben új esélyt is jelent.

Ami a világbajnoki pontverseny második helyezettjét, Sebastian Vettelt illeti, ő negyedikként rajtolhat a Magyar Nagydíjon. „Nehéz volt, de nemcsak nekem, mindenkinek. Nem sok hiányzott a pole pozícióhoz, de valamiért esőben kevésbé vagyunk magabiztosak, mint száraz pályán” – mondta a német pilóta.





Hungaroring Sport Zrt. levelezési cím: H-2146 Mogyoród, Pf. 10. cím: 2146 Mogyoród, Hungaroring út 10.
Telefon.: +36 28 444 444 Fax: +36 28 441 860, E-mail: office@hungaroring.hu
©1986-2018 . hungaroring sport zrt. minden jog fenntartva. ©2018 formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved. f1 formula 1, f1 fia formula one world championship, formula 1, formula one f1 and translations thereof are trademarks of formula one licensing bv, a formula one group company. licensed by formula one administration limited, a formula one group company. all rights reserved
Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-88004/2015.